A zempléni obszidián földtudományi és tájföldrajzi szempontú osztályozása

 

Bevezetés

Az obszidián a zempléni táj különleges és ritka természeti képződménye, s egyben az emberi civilizáció történetében a Kárpát-medencén messze túlmutató hatású kultúrtörténeti emléke, s mint ilyen a „genius loci”-nak, „a hely szellemének” egyik megnyilvánulása.

Az elmúlt években Baráz Csaba geográfus kutatótársammal nagynevű elődök nyomdokaiban haladva folytattuk az Eperjes–Tokaji-hegyvidék területén előforduló fekete (és vörös) vulkáni üvegek tudományos megismerését. Számos terepbejáráson alapuló kutatómunkánk során az obszidiánt, mint „jeles követ” (Baráz Cs. – Kiss G. 2007), és a zempléni „obszidián vidéket”, mint e komplex és egyedi jelenség térbeli vetületét helyezzük a középpontba. Több korábban nem ismert vagy elfeledett földtani (geológiai) lelőhely feltárását, részletes leírását is eredményező kutatásaink meggyőződésünk szerint fontos adalékokkal szolgálnak a magyar nyelven elsőként Szabó József és Szádeczky Gyula 1860-80-as években megjelent tanulmányaiban napvilágot látott, s alapjaiban azóta sem változó szakmai alapvetésekhez. Ezeket a tapasztalatokat az elmúlt években több szakmai tanulmányban és ismeretterjesztő cikkben foglaltuk össze, s tesszük közzé rendszeresen a „Jeles kövünk az obszidián” tematikus blogoldalon (www.obszidian.hu).

A Kárpát-medencét keretező vulkáni hegységekből előkerült vulkáni üvegeket az 1970-es évek közepe óta a régészettudomány osztályozza. A kárpáti obszidián (Carpathian Obsidian) elnevezést, s lelőhelycsoportjainak hármas tagolását – kárpáti 1-es (C1), kárpáti 2-es (C2) és kárpáti 3-as (C3) obszidián – széleskörűen alkalmazza a magyar és idegen nyelvű régészeti és archeometriai szakirodalom. Földtudományi és táji szempontú kutatásaink több új, reményeink szerint a régészettudományt is segítő összefüggésre hívják fel a figyelmet. Ezek alapján teszünk kísérletet jelen tanulmányban az általunk zempléni obszidián néven említett vulkáni üvegek földtani lelőhelyeinek földtudományi szempontú osztályozására, a zempléni „obszidián vidék” tájföldrajzi egységeinek elkülönítésére.

 

Földtani lelőhelyek Európa szívében – a zempléni „obszidián vidék”

Az őskorban a legjobb minőségű kőeszköz alapanyagnak számító obszidián földtani lelőhelyei kontinensünk törzsterületének két régiójában találhatók: a Kárpátok hegységrendszerében, valamint a Földközi-tenger néhány szigetén (1. ábra). A Mediterráneum „szigeti obszidiánjai”-nak lelőhelyei közül a két legfontosabb a Tirrén-tenger medencéjében található Lipari, valamint az Égei-tenger szigetvilágában fekvő Mílosz. További gazdag földtani lelőhelyek vannak kontinensünk délkeleti peremén, az Örmény-felföldön és Kis-Ázsiában.

Az obszidián képződése minden fent említett lelőhelyen az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulását kísérő harmad- és negyedidőszaki vulkáni tevékenységhez kötődik. Az egyes lelőhelyeken azonban több millió éves eltéréssel működtek a riolitos jellegű termékeket, köztük a vulkáni üvegek képződését eredményező tűzhányók.

További földtani lelőhelyek ismertek Izlandon (a Hekla és a Krafla vulkánok térsége) és az Azori-szigeteken (Terceira és São Miguel). Mivel ezeken a lelőhelyeken az obszidián a történelmi időkben zajló vulkáni kitörések során keletkezett, régészeti jelentőségük nincs, ahogy a Vulcano szigetén egy 18. századi vulkánkitörés során keletkezett fekete vulkáni üvegnek sem.

Az obszidián Európa középső területein csak a Kárpátok hegységrendszerében fordul elő, itt is csaknem kizárólag az Eperjes–Tokaji-hegyvidék területén (2. ábra). Ez az észak-déli csapásirányú hegysor a Kárpátok két belső, vulkáni eredetű vonulata között teremti meg a kapcsolatot. E térségben a miocén kor második felében (badeni, szarmata és alsó pannon emelet), mintegy 15-9,4 millió évvel ezelőtt andezites és dácitos, valamint kivételesen változatos riolitos vulkánosság zajlott. Az obszidián keletkezése a 13,5–10,6 millió éve bekövetkezett, nagy szilícium-dioxid (SiO₂)-tartalmú (savanyú) vulkáni termékeket szolgáltató tűzhányók működéséhez kötődik (Szepesi, J. et al. 2018). A hegyvidék sokrétű riolitos kőzetsorozatai s annak részeként az obszidiánt is tartalmazó perlites kőzettestek előfordulásai – kontinentális szinten is egyedülállóak. Az itteni földtani (geológiai) lelőhelyeken előforduló obszidiánok földtudományi szempontból európai viszonylatban a legváltozatosabbak közé tartoznak.

A hegyvidék területén az obszidiánok eredeti keletkezési helyén nem ismert olyan tisztán obszidián anyagú, szálban álló kőzetfal, amelynek fekete vulkáni üveg kőzetanyaga kőeszközök alapanyagaként fejtésre alkalmas lett volna. A kevés elsődleges (autochton) jellegű földtani lelőhelyen a perlit vagy riolittufa kőzetben előforduló mm-es nagyságrendű obszidián szemcsék (marekanitok), illetve ritkán cm-es nagyságrendű gumók nem érik el azt a méretet, amely lehetővé tette volna kőeszköz alapanyagaként történő hasznosításukat. A helyben marad anyagból álló, obszidián gumókat tartalmazó törmelékmezők –, amelyek egyaránt lehetnek szin- (autobreccsásodás) vagy posztgenetikus (felfagyással létrejött, helyben maradt törmelékből álló kőtenger) eredetűek – megismerését a holocén korban lezajlott erőteljes talajosodás, illetve ennek következményeként a benövényesedés akadályozza. Ezek az őskor azon időszakaiban, amikor vékonyabb volt a talajtakaró és kisebb a növényzettel való fedettség, akár elsődleges jellegű gyűjtőhelyként is szolgálhattak (pl. erdőhorváti Szokolya-hegycsoport).

Az obszidiánok keletkezése óta a hegyvidék területén nagymértékű anyagátrendeződés zajlott, amelynek alapvonásként az egykori vulkáni komplexumok magaslatai felől a helylábi térségek felé irányulnak. Az eróziós-deráziós lepusztulási folyamatok különösen nagymértékűek voltak a pleisztocén jégkorszakok során, a változatos éghajlati viszonyoknak és a gyakori kis növényzeti borítottságnak köszönhetően. A riolitvulkáni komplexumok területéről lepusztult törmelékanyag – s benne az obszidián gumók – a hegyek lábánál vastag deluviális törmeléktakarókban halmozódott fel (3. ábra). Ez az oka, hogy az őskori gyűjtőhelyként működő előfordulások – egyébként más „obszidián vidékekhez” hasonlóan – nagy valószínűséggel jórészt másodlagos (allochton) jellegűek voltak (pl. Céke (Cejkov) – Csalános (Žihľavník), Olaszliszka – Alsó-mező).

Nevezéktani kérdések: kárpáti obszidián – zempléni obszidián

A történelmi Magyarország részét képező, a Kárpát-medencét keretező vulkáni hegységekből előkerült vulkáni üvegeket összefoglalóan kárpáti obszidián (Carpathian Obsidian) néven említi a régészeti és archeometriai szakirodalom. Ez a tájak európai és hazai rendszertani felosztásához igazodó elnevezés beépült a nemzetközi szakirodalomba. Az elmúlt immáron több mint öt évtized célirányos kutatásainak eredményeként a régészettudomány a kárpáti obszidián három lelőhelycsoportját különíti el (pl. Kasztovszky, Zs. et al. 2014; T. Biró K. 2018; Rácz, B. 2018; Furholt, K. 2024): a szlovákiaiak a kárpáti 1-es (C1), a magyarországiak a kárpáti 2-es (C2), az ukrajnaiak a kárpáti 3-as (C3) jelölést kapták (4. ábra).

Az országonkénti elkülönítést első közelítésben alátámasztják a kőzettani eltérések – amelyek részben anyagminőségbeliek, részben vizuálisak –, s ezzel összefüggésben a vulkáni üveg kőeszköz-alapanyagként való felhasználási gyakorisága is indokolja. T. Biró Katalin régész és kutatótársai a C1-es és C2-es lelőhelycsoportokon belül további alcsoportokat különítettek el (pl. T. Biró K. 2004, 2018; Kasztovszky, Zs. et al. 2014, 2017; Markó, A. 2018; Furholt, K. 2024): C1a – Kásó (Kašov) – Céke (Cejkov) és C1b – Szőlőske (Viničky), illetve C2E – Mád – Erdőbénye – Olaszliszka és C2T – Tolcsva.

A kutatások jelenlegi állása szerint az őskori szerszámkészítő közösségek kárpáti viszonylatban a legnagyobb mennyiségben a kárpáti 1-es geológiai lelőhelycsoport obszidiánját dolgozták fel, amelyek a legkönnyebben hozzáférhetőek, méretüket tekintve a legnagyobbak és áttetszőségük miatt a legszebbek voltak.

A kárpáti obszidián régészeti szakirodalomban elkülönített három lelőhelycsoportja közül kettő – a régészeti nevezéktan szerinti kárpáti 1-es és kárpáti 2-es obszidián – az Eperjes–Tokaji-hegyvidék középtájon, az egykori Zemplén vármegye területén fordul elő. Ezek elnevezésére – a részben tájföldrajzi határokat követő vármegyei lehatárolást alapul véve – a zempléni obszidián elnevezést alkalmazzuk (Baráz Cs. – Kiss G. 2024; lásd 4. ábra).

A zempléni obszidián földtani lelőhelyeinek földtudományi szempontú osztályozása

A zempléni obszidián régészeti szempontú osztályozása csak részben esik egybe a földtani és felszínalaktani, illetve tájföldrajzi egységekkel, különösen a kárpáti 2-es (C2) csoport esetében. A vulkáni üvegeknek ez a csoportja igen változatos karakterű és kémiai összetételű, s utóbbival összefüggésben különböző minőségű obszidiánokat foglal magában, amelyek részben az erdőhorváti Szokolya-hegycsoportban (Erdőbénye–Erdőhorváti kaldera), részben a délebbi Molyvás-hegycsoportban (Szerencsi kaldera), részben a környező tokaj-hegyaljai hegylábfelszínen, utóbbi tájat érintően jórészt másodlagos (allochton) jellegű földtani lelőhelyeken fordulnak elő. Baráz Csabával közösen az elmúlt évtizedben folytatott terepi kutatásainknak köszönhetően olyan új vagy nem jelentőségének megfelelően kezelt földtani lelőhelyek is előkerültek, amelyek alcsoport szinten nem sorolhatók be egyértelműen.

E tényből kiindulva dolgoztuk ki a zempléni obszidián földtani lelőhelyeinek földtudományi szempontú osztályozási rendszerét, azonosítva a földtani lelőhelyeket magukba foglaló tájföldrajzi egységeket a zempléni „obszidián vidék” területén, a szükséges helyeken utalva a régészeti szempontú osztályozás egységeire.

A földtudományi szempontú osztályozásnál – a geológiai szakirodalommal összhangban – a következő vulkánmorfológiai / tájföldrajzi egységekből indultunk ki:

Vulkánmorfológiai egység *	Érintett tájföldrajzi egységek	Érintett települések	Földtudományi kód
Borz-hegy (Borsuk) riolitvulkáni komplexum	Zempléni-szigethegység és Tokaj-Hegyalja	Szőlőske (Viničky), Bár (Bara), Céke (Cejkov)	Z 1
Erdőbénye–Erdőhorváti kaldera	Háromhutai-hegycsoport / Erdőhorváti Szokolya és Tokaj-Hegyalja	Baskó, Erdőhorváti, Tolcsva, Olaszliszka, Erdőbénye	Z 2
Szerencsi kaldera	Molyvás-hegycsoport és Tokaj-Hegyalja	Olaszliszka, Bodrogkeresztúr, Mád, Tállya	Z 3

* Forrás: Bačo, P. et al. (2018) és Szepesi, J. et al. (2018)

 

A zempléni obszidián földtani lelőhelyeinek földtudományi szempontú osztályozási rendszerében ez adja a betű és szám kombinációból álló kód első részegységét. Ezt követi a kód lelőhelyre utaló részegysége, amelynél vagy a tájföldrajzi egységből indulunk ki vagy az érintett településre utalunk.

A zempléni obszidián földtani lelőhelyeit földtudományi és tájföldrajzi alapon a következő lelőhely főcsoportokra és azon belüli alcsoportokra tagoljuk:

Földtudományi kód	Lelőhely-főcsoport	Lelőhely-alcsoport *	Régészeti kód
Z 1	Zempléni-szigethegység	Ósva-patak (Ošva potok) völgytalpa	C1 (C1a)
		Közép-hegy (Stredný vrch) – Káty – Borz-hegy (Borsuk) vonulata	C1 (C1b)
Z 2	Erdőhorváti Szokolya-hegycsoport	Baskó: Róka-bérc – Dobogó – Mohos-oldal	C2
		Erdőbénye – Olaszliszka: Mondoha – Veres-tető – Cigány-hegy	C2
		Tolcsva – Erdőhorváti: Tér-hegy – Tolcsvai szőlők	C2 (C2T)
Z 3	Mád – Meszes	Nyerges – Mádi hegylábfelszín	C2 (C2E)
		Meszes vonulata
Z 2/3	Olaszliszkai hegylábfelszín	Alsó-mező	C2
		Szádeczky-árok

*    Ezen a szinten a folytatódó terepi kutatásoknak köszönhetően a közeljövőben további részletes földtudományi szempontú bontás várható, különösen az Erdőhorváti Szokolya-hegycsoport (Z 2) és a Mád – Meszes (Z 3) területét érintően. A pontosításokat követően alcsoport szintű kódolás is indokolt lehet.

 

Egyedi földtani lelőhelyek:

Földtudományi kód	Lelőhely megnevezése	Település	Régészeti kód
Z 1 / Bsz	Bak-hegy (Roháč) – kőfejtő	Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom)	–
Z 2 / Ma	Magita – tufabánya	Erdőbénye	–
Z 3 / Me	Meszes – északkeleti oldal	Olaszliszka	–
Z 3 / Le	Lebuj-kanyar	Bodrogkeresztúr	–

 

A lelőhelyek földtudományi szempontú csoportosítása alapján a zempléni „obszidián vidék” területén elkülönített tájföldrajzi egységeket az 5. ábrán tüntettük fel.

A zempléni obszidián földtani lelőhelyeinek bemutatása

 Zempléni-szigethegység (lelőhelykód: Z 1)

Érintett kistáj(ak): Zempléni-szigethegység (Zemplínské vrchy) és Tokaj-Hegyalja

Földtani lelőhelyek és az obszidiánok karaktere: A zempléni „obszidián vidék” legészakabbi, napjainkban Szlovákiához tartozó lelőhelycsoportján belül három lelőhely különíthető el, amelyek obszidiánjai markánsan eltérőek.

A Borz-hegy (Borsuk; 267 m) – Káty – Közép-hegy (Stredný vrch) vonulatának riolitos anyagú lávadómjai, lávafolyásai a miocén kor badeni, szarmata és alsó pannon emeletében, mintegy 13,5–11 millió évvel ezelőtt zajlott vulkáni ciklus során jöttek létre (6. ábra). A fekete színű, különösen magas üvegfényű obszidián gumók perlites környezetben fordulnak elő (Bačo, P. et al. 2017 és 2018). Felszínük jellemzően kéregmentes, csak helyenként található rajtuk vékony máz. Jórészt másodlagos (allochton) jellegű lelőhelyeken, a Szőlőske (Viničky) és Bár (Bara; Kisbár – Mala Bara településrész) határában lévő szőlőföldeken lelhetők fel. A szakirodalmi leírások szerint a 19. században még nem voltak ritkák a 10 cm-nél nagyobb átmérőjű példányok (Szabó J. 1867; Szádeczky Gy. 1887). A szőlőskei nagypince 2006-2007. évi mélyítése során nagyméretű, lekerekített, megjelenésükben ágyúgolyókra emlékeztető obszidián gumók kerültek elő innen. E kivételes alkalom során a fekete vulkáni üveg kőzetrétegtani viszonyait Bačo, Pavel geológus és munkatársai részletesen dokumentálták.

Feltehetően az előző lelőhelyével azonos vulkáni ciklushoz kötődnek, ugyanakkor más megjelenésűek a Céke (Cejkov) és Imreg (Brehov) között, az Ósva-patak (Ošva potok) jórészt negyedidőszaki folyóvízi üledékekkel feltöltött völgytalpán, másodlagos (allochton) geológiai lelőhelyen található obszidiánok. Nem ritkák a 10 cm-nél nagyobb átmérőjű példányok, amelyek felszíne jellemzően erősen korrodált, mélyen és sűrűn barázdált, a friss törésfelületeken ugyanakkor magas üvegfényű. Ritkábban egészen sima felszínű, erősen áttetsző példányok is előfordulnak. A lelőhely obszidiánjának elsődleges forrásterülete nem ismert. E lelőhelytől nem messze, Imreg határában az 1990-es évek első felében érckutatás során tártak fel egy hasonló jellegű lelőhelyet a geológus kutatók, ahol a viszonylag nagy méretű obszidián gumókat is tartalmazó réteget mintegy két méter vastagságban fedi homokos fedőüledék (Bačo, P. et al. 2017 és 2018).

A régészeti, földtudományi szempontból másodlagos jellegűnek tekinthető lelőhelyeken előkerült kőzetmintákon elvégzett geokémiai elemzések szerint a lelőhelycsoport obszidiánjának Si0₂– és mangán-tartalma magasabb, mint a délebbi (Z2) lelőhelyeké (T. Biró K. 1981).

Régészeti vonatkozások: A szőlőskei–kisbári és a cékei–imregi geológiai lelőhelyek obszidiánjai voltak a legkönnyebben hozzáférhetőek, méretüket tekintve a legnagyobbak és áttetszőségük miatt a legszebbek, s így kárpáti viszonylatban az itt fellelt példányok szolgáltak a leggyakrabban az őskori szerszámkészítő közösségek nyersanyagaként (T. Biró K. 2004). E gazdag geológiai lelőhelyek voltak a Céke és a szomszédos Kásó (Kašov) mellett feltárt, szinte 100%-ban obszidiánt feldolgozó felsőpaleolit és neolit műhelytelepek elsődleges telepítő tényezői.

 

Erdőhorváti Szokolya-hegycsoport (Z 2)

Érintett kistáj(ak): Zempléni-hegység / Háromhutai-hegycsoport és Tokaj-Hegyalja

Földtani lelőhelyek és az obszidiánok karaktere: Az obszidián másik klasszikus geológiai lelőhelycsoportja a Baskó, Erdőbénye, Tolcsva és Erdőhorváti települések között elhelyezkedő, a 611 méter magas Szokolya csúcsában tetőző hegycsoport. A vulkánmorfológiai szempontból az Erdőbénye–Erdőhorváti kalderához kötődő, riolitos összetételű lávadómok és lávaárak a miocén kor szarmata és alsó pannon emeletében, mintegy 12,8–10,6 millió évvel ezelőtt jöttek létre, több egymást követő fázisban.

Az obszidián példányok színe leggyakrabban fekete, fényük a friss törésfelületeken jellemzően üveges (7. ábra). Megjelenésük kifejezetten változatos: a néhány mm-es nagyságrendű, perlites környezetben lévő marekanitoktól a több centiméter átmérőjű, helyenként kérges, helyenként erősen korrodált, üreges és barázdált felszínű obszidián gumókig különböző típusok fordulnak elő itt. Az obszidián gumókat tartalmazó rétegek egyes erdő fedte hegytetőkön felszínközelben vannak, jellemzően azonban a hegyoldalakon, keskeny sávokban ékelődnek ki. A déli és keleti oldalon a peremhegyek oldalán lévő művelt szőlőföldek az obszidiánok másodlagos jellegű lelőhelyei. Különösen a hegycsoport erdőbényei oldalán figyelhető meg az a jelenség, hogy a szőlőművelés visszaszorulása, a művelt földek hegylábi területek felé történő „lecsúszása” miatt kevesebb és kisebb méretű obszidián gumó fordul elő. E témáról korábban „Szőlőművelés és obszidián” c. bejegyzésünkben és a Történeti Földrajzi Közlemények. 11. évfolyamának különszámában (Kiss G. 2023) írtunk részletesen.

A hegycsoport erdőbényei oldalán, másodlagos jellegű lelőhelyen előkerült kőzetmintákon elvégzett geokémiai elemzések szerint a lelőhelycsoport obszidiánjának Si0₂-tartalma alacsonyabb (kevésbé savanyú), míg alumínium, vas, magnézium és kálium tartalma magasabb, mint a szlovákiai (Z 1) lelőhelyeké (T. Biró K. 1981).

A lelőhelycsoport kárpáti szintű különlegessége a vörösobszidián előfordulása a tolcsvai szőlőhegyek egyik kisebb kiterjedésű sávjában. E kárpáti szinten ritka színváltozatról korábban „Egy kuriózum kuriózuma – a tokaj-hegyaljai vörösobszidián” c. bejegyzésünkben írtunk részletesen.

Régészeti vonatkozások: Az erdőhorváti Szokolya tömbjében és peremhegyeinek előterében előforduló obszidián gumókat a régészeti szakirodalmi források alapján az őskori ember is használta kőeszközeinek alapanyagaként. Szabó József és Szádeczky Gyula leírásai szerint még a 19. század második felében is előfordultak a felszínen a napjainkban fellelhetőknél nagyobb, akár emberfej nagyságú példányok is.

Mádi hegylábfelszín – Meszes vonulata (Z 3)

Érintett kistáj(ak): Zempléni-hegység / Molyvás-hegycsoport és Tokaj-Hegyalja

Földtani lelőhelyek és az obszidiánok karaktere: A legdélebbi geológiai lelőhelycsoport Mád, Olaszliszka és Erdőbénye települések közötti hegyekben található. Az előfordulások vulkánmorfológiai szempontból a Szerencsi kalderához tartoznak. A két leggazdagabb lelőhely – a mádi hegylábfelszín szőlőterületei és az olaszliszkai Meszes erdő fedte vonulata – egymástól több kilométerre van. Közös vonásuk egyrészt a lelőhelyek másodlagos (allochton) jellege, másrészt az itt előforduló obszidián példányok grafitszürke, szürkésfekete színe (8. ábra). Egyes példányokon színbeli eltérésben mutatkozó sávozottság figyelhető meg.

Régészeti vonatkozások: Az itteni geológiai lelőhelyekről kikerülő példányokból készült kőeszközök ritkábbak a távolabbi térségek régészeti anyagaiban, felhasználásuk inkább lokális jellegű volt.

Olaszliszkai hegylábfelszín (Z 2/3)

Érintett kistáj(ak): Tokaj-Hegyalja

Földtani lelőhelyek és az obszidiánok karaktere: Szádeczky Gyula már a 19. században kifejezetten gazdag lelőhelyként írt az obszidián olaszliszkai előfordulásáról (Szádeczky Gy. 1887). Később ismeretlen okból kikerült a kutatók látóköréből. A lelőhelycsoport az erdőhorváti Szokolya és a Molyvás-hegycsoport obszidiánt rejtő hegyeinek előterében, tájföldrajzi értelemben Tokaj-Hegyalja részét képező Erdőbényei-félmedence délkeleti, Bodrog felőli részén található (lásd:. 3. ábra). Eredetét tekintve részben másodlagos (allochton) jellegű: a felszínen és felszínközelben lévő obszidián gumók jórészt a pleisztocén korban, a környező hegyek felől a mély fekvésű előtér felé irányuló lejtős tömegmozgásos folyamatok révén kerültek az itteni hegylábi lejtőkre. Obszidián gumók a több méter vastagságú lejtőüledékben és az annak felszínén kialakult talajtakaróban egyaránt előfordulnak. A pleisztocén és az azt fedő vékonyabb holocén kori rétegeket helyenként a hegylábfelszínbe mélyülő eróziós árkok tárják fel. Az egyik árok vastag lejtőüledékeket feltáró oldalfalaiban obszidián gumók is megfigyelhetők. A lelőhely másodlagos jellegének egyik szemléletes következménye az obszidiánok változatos karaktere. Egyik különlegessége, hogy itt egy helyen található meg a két másik magyarországi lelőhely-csoport (Z 2 és Z 3) obszidiánja, a Meszes vonulatának grafitszürke és az erdőhorváti Szokolya-hegycsoport tömbjének fekete, fényes vulkáni üvegje. A tolcsvai vörösobszidián előfordulása – mind a felszínen, mind az árok oldalfalában feltáruló lejtőüledékekben – tovább „színesíti” a kőzetüvegek olaszliszkai palettáját.[1]

A lelőhelycsoport másik különlegessége a viszonylag nagyméretű obszidián gumók előfordulása. Szádeczky Gyula (1887) szerint innen került elő hazánk eddigi legnagyobb obszidián példánya, amelynek súlya kb. öt kilogramm volt. Sorsa ismeretlen, a tudatos keresés ellenére eddig egyetlen hazai gyűjteményben sem sikerült megtalálni. Nagyobb példány tudomásunk szerint azóta sem került elő a zempléni „obszidián vidékről”. A felszínen szürke, belül mélyfekete színű, felszínükön helyenként mélyen barázdált példányok szerinte az árok mélyén feltáródott riolittufából kerülnek a felszínre. Az egyes példányokon megfigyelhető fehéres tufakéreg egyértelműen utal a közeli forrásterületre.

Összességében a lelőhelycsoport kettős forrásterülettel rendelkezik, részben a félmedencét körülölelő obszidiánt rejtő hegyek felől a lejtős tömegmozgások révén ide került példányok lelhetők fel itt, részben az árok által feltárt mélyebb obszidiángumós tufarétegek szolgáltatják az utánpótlást.

Régészeti vonatkozások: Meglátásunk szerint e kivételesen gazdag, viszonylag nagyméretű gumókat is rejtő előfordulás – a Céke (Cejkov) határában elhelyezkedő, szintén másodlagos jellegű lelőhely mellett – az őskori ember egyik fontos gyűjtőhelye lehetett. A lelőhely az őskor óta jelentős átalakuláson ment keresztül, ami tájrekonstrukciós kutatások lefolytatását indokolja.

 

Egyedi földtani lelőhelyek

A négy nagyobb lelőhelycsoporton kívül a zempléni obszidiánnak vannak további egyedi előfordulási helyei is. Ezek kivétel nélkül elsődleges (autochon) jellegűek, amelyek földtudományi szempontból érdekesek, ugyanakkor régészeti jelentőségük a fekete vulkáni üveg kis mérete miatt nem volt (9. ábra).

A Zempléni-szigethegység területén obszidián a Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) felett emelkedő Bak-hegy (Roháč) északi nyúlványába mélyülő felhagyott kőfejtő feltárásában is előfordul (lelőhelykód: Z 1 / Bsz). Itt az áthalmozott vulkáni tufában és más üledékekben kisebb (max. 1-2 cm-es) méretű, mélyfekete színű, perlitburkos obszidián zárványok fordulnak elő (Bačo, P. et al. 2018). Kora 15–14,3 millió év, így feltehetően más vulkáni egységhez és ciklushoz kötődik, mint a közeli Borz-hegy (Borsuk) vonulata.

Az erdőbényei Magita dűlő egyik kőbányájában riolittufa rétegekben mm-es, ritkábban cm-es nagyságrendű, magas üvegfényű, fekete obszidián szemcsék fordulnak elő (Z 2 / Ma), amelyek megjelenésükben nagyon hasonlóak az észak-amerikai apacskönnyek (Apache Tears) obszidiánhoz.

A Meszes vonulatának északkeleti lábánál néhány mesterséges eredetű feltárásban bukkan felszínre az a térségből több mélyfúrásból is ismert horzsakőben gazdag lapilli tufa, amelyben mm-es nagyságrendű obszidián szemcsék fordulnak elő (Szepesi J. 2018; Z 3 / Me).

Tudománytörténeti szempontból kiemelten fontos a tokaji Nagy-Kopasz északi lábánál, a Tokaj és Bodrogkeresztúr közötti műút mentén található a lebuj-kanyari perlitfeltárás (Z 3 / Le). Elsőként 1793-ban Townson, Robert angol utazó vizsgálta meg és írta le az itt felszínre bukkanó kőzetegyüttest (Rózsa P. et al. 2003): „Hamuszínű, itt-ott vörössel tarkított, nagyon törékeny, s a szövete olyan, mintha meglehetősen zsíros fényű, rossz alakú koncentrikus hártyákból álló gyöngyszemek tömegéből állna. … Egyes helyeken a különféle héjakból álló kis gömböcskék obszidián magokat tartalmaznak”. Ez volt az egyik feltárás, amelynek vizsgálata alapján Szabó József (1867) leírta a perlit képződésének genetikáját és annak kapcsolatát az obszidiánnal: a perlitben megfigyelhető fekete színű obszidián magocskák (marekanitok) arra utalnak, hogy ezek a kőzetek eredetileg egy obszidián lávafolyás formájában keletkeztek, és a fekete színű kőzetüveg az utólagos vízfelvétellel alakult át perlitté. Szepesi János és munkatársai (2016, 2018) méréseken alapuló elemzéseinek köszönhetően a feltárásról új szemléletű kutatási eredmények is rendelkezésre állnak.

[1] Szepesi János mérései szerint a vörösobszidiánok víztartalma a tolcsvai elsődleges és az olaszliszkai másodlagos lelőhelyek genetikai kapcsolatára utal.

Classification of Zemplén Obsidian from geo-scientific and landscape geographical perspective

Abstract

Obsidian is a unique and rare natural phenomenon of the Eperjes–Tokaj Mountains, and at the same time, it is a cultural-historical monument with an impact on the history of human civilization far beyond the Carpathian Basin, and as such, it is one of the manifestations of the „genius loci” or „spirit of the place”.

In recent years, my fellow researcher, geographer Csaba Baráz, and I have followed in the footsteps of our renowned predecessors and continued our scientific study of the black (and red) volcanic glass found in the Eperjes–Tokaj Mountains. Our researches, which was based on numerous field trips in the last decade, and resulted in the discovery and new description of several earlier unknown or forgotten obsidian geo-sources, is not always in line with the scientific literature on black volcanic glass, which first appeared in Hungarian language in the studies of József Szabó and Gyula Szádeczky in the 1860s-80s, and has not changed fundamentally since then. These experiences have been summarised in several professional studies and popular science articles in recent years and are published regularly on the thematic blog site titled „Obsidian, our marked stone” (www.obszidian.hu).

Volcanic glass found in the mountains of volcanic origin surrounding the Carpathian Basin is referred to collectively as Carpathian Obsidian in archaeological and archaeometric literature, and three groups of sources are distinguished: Carpathian 1 (C1), Carpathian 2 (C2), and Carpathian 3 (C3). Our researches with focus of geo-sciences and landscape studies draw the attention to several new connections that hopefully will also be helpful to archaeology. Based on these, in this paper we attempt to classify the geological sources of volcanic glass, which we refer to as Zemplén Obsidian, from a geo-scientific perspective and to distinguish the landscape units of the Obsidian Landscape of Zemplén.

Keywords: Carpathian Obsidian, Zemplén Obsidian, Obsidian Landscape of Zemplén

 

Felhasznált irodalom

Bačo, Pavel – Kaminská, Ľubomíra – Lexa, Jaroslav – Pécskay, Zoltán – Bačová, Zuzana – Konečný, Patrik (2017): Occurrences of neogene volcanic glass in the Eastern Slovakia – raw material source for the stone industry. Anthropologie. LV/1-2. pp. 207-230.

Bačo, Pavel – Lexa, Jaroslav – Bačová, Zuzana – Konečný, Pavel – Pécskay, Zoltán (2018): Geological Background of the Occurrences of Carpathian Volcanic Glass, Mainly Obsidian, in Eastern Slovakia. Archeometriai Műhely XV/3. pp. 157-166.

Baráz Csaba – Kiss Gábor (szerk.) (2007): Az ördögtornyoktól a patkónyomos kövekig. Jeles kövek, regélő helyek a Mátraerdő területén. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.

Baráz Csaba – Kiss Gábor (2024): A zempléni obszidián tájföldrajzi szemléletű kutatása: új felismerések, lehetséges hasznosítás. Történeti Földrajzi Közlemények. 12. évf. 3-4. szám. Sárospatak. pp. 171-183

Furholt, Kata (2024) Depositional Patterning of Obsidian Artifacts: Studying Diverse Value Concepts in the Neolithic Carpathian Basin. in: Reflections on Volcanic Glass: Proceedings of the 2021 International Obsidian Conference (ed: Johnson, Lucas R. Martindale – Freund, Kyle P. – Tripcevich, Nicholas) pp. 9-41.

Kasztovszky, Zsolt – T. Biró, Katalin – Kis, Zoltán (2014): Prompt Gamma Activation Analysis of the Nyírlugos obsidian core depot find. Journal of Lithic Studies. Vol.1. Nr. 1. pp. 151-163.

Kasztovszky, Zsolt – Lázár, Károly – Kovács Kis, Viktória – Len, Adél – Füzi, János – Markó, András – T. Biró, Katalin (2017): A novel approach in the mineralogy of Carpathian mahogany obsidian using complementary methods. Quaternary International. pp. 1-10. 

Kiss Gábor (2023): A szőlőművelés változásának hatása az obszidián előfordulására Tokaj-Hegyalján, az Erdőbénye környéki lelőhelyek példáján. Történeti Földrajzi Közlemények. 11. évf. Különszám. Sárospatak. pp. 207-210.

Markó, András (2018): Use of Obsidian in the Epigravettian Period. Archeometriai Műhely XV/3. pp. 259-276.

Markó, András – Szilágyi, Kata – T. Biró, Katalin (ed.) (2019): International Obsidian Conference Program Abstracts and Field Guide. Hungarian National Museum.

Rácz, Béla (2018): The Carpathian 3 Obsidian. Archeometriai Műhely. XV/3. pp. 181-186.

Szabó József (1867): A Tokaj-Hegyalja obsidiánjai. A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. 3. pp. 147-172.

Szádeczky Gyula (1887): A magyarországi Obsidianok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra. Értekezések a Természettudományok Köréből. 16. pp. 1-64.

Szepesi János (2009): A savanyú vulkanizmus fáciestani vizsgálata Északkelet-Magyarországon. Doktori értekezés. Debreceni Egyetem.

Szepesi János – Pál-Molnár Elemér – Fintor Krisztián – Papp István – Kozák Miklós – Sándorné K. Judit – Harangi, Szabolcs (2016): Hidratáció, devitrifikáció és összesülés szöveti vizsgálata (SEM, RAMAN, FTIR, TG) egy riolitos lávaár kontakt zónájában, esettanulmány, Lebuj perlitfal, Tokaji-hg. Benkó Zsolt (szerk.): Itt az idő! Kőzettani-geokémiai folyamatok és azok geokronológiai vonatkozásai. 7. Kőzettani és Geokémiai vándorgyűlés (2016). Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézet. Debrecen. pp. 103-107.

Szepesi, János – Lukács, Réka – T. Biró, Katalin – Markó, András – Pécskay, Zoltán – Harangi, Szabolcs (2018): Geology of Tokaj Mountains obsidians. Archeometriai Műhely XV/3. pp. 167-179.

Biró Katalin (1981): A Kárpát-medencei obszidiánok vizsgálata. Archaeologiai Értesítő 108. pp. 196–205.

Biró Katalin (1983): Egykori exportcikkünk: az obszidián. Természet Világa. 2/80. pp. 80-82.

Biró Katalin (1984): Őskőkori és kőkori pattintott kőeszközeink nyersanyagának forrásai. Archaeologiai Értesítő 111. pp. 42–52.

Biró Katalin (2004): A kárpáti obszidiánok: legenda és valóság. Archeometriai Műhely 2004/1.

Biró Katalin (2007): Az obszidián kultúrtörténete. in: Baráz Csaba – Kiss Gábor (szerk.): Abaúj és Zemplén határán. A Zempléni Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.

Biró Katalin (2008): Kőeszköz-nyersanyagok Magyarország területén. A Miskolci Egyetem Közleménye. A sorozat. Bányászat. 74. kötet. pp. 11-37.

Biró Katalin (2018): More on the State of Art of Hungarian Obsidians. Archeometriai Műhely XV/3. pp. 213-223.