A kárpáti obszidián-lelőhelyekről – a teljesség igényével
|
A Kárpát-medencében, a Kárpátok hegyvonulataiban három obszidiánlelőhely-csoportot különít el a (régélszeti!) szakirodalom. A régészeti kutatás a Zempléni-szigethegységben található obszidiánokat a „kárpáti 1”-es (C1 – szlovákiai), a Tokaji-hegység (Tokaj–Hegyalja és környéke) obszidiánjait „kárpáti 2”-es (C2 – magyarországi), a Nagyszőlősi-hegység obszidiánjait pedig a „kárpáti 3”-as (C3 – ukrajnai) jelöléssel látta el. Ez a felosztás leginkább a vulkáni üveg kőeszköz-alapanyagként történő felhasználásán és bizonyos kőzettani, anyagminőségi és megjelenési jellegzetességeken alapul. Majd három éve, 2022. január 27-én kezdtük meg Kiss Gábor kutatótársammal a szakirodalomból megismert, illetve ásványgyűjtők és földtulajdonosok által említett kárpát-medencei obszidiánlelőhelyek szisztematikus bejárását. (Ezzel párhuzamosan felkerestük azokat az állami és magántulajdonban lévő ásvány- és kőzetgyűjteményeket, amelyek obszidiánt is tartalmaznak.) Jómagam mintegy negyven terepbejárás keretében gyűjtöttem adatokat, kőzetmintákat, ami alapján új obszidián-rendszertant alkottam, katasztereztem a lelőhelyeket, lelőhelycsoportokat (1. táblázat) és a földtani jellemzők alapján tipizáltam a lelőhelyeket (2. táblázat) – amelyeket jelen beszámoló végén mutatok be vázlatosan. A kárpáti obszidián-előfordulások reambulációja elé jöjjön egy rövid ismertetés a C3 jelű obszidiánról, hiszen éppen a negyvenedik terepbejárásom során (2024. október 4-én) kerestem fel a „kárpáti 3”-as obszidián nagyszőlősi-hegységi lelőhelyét és gyűjtöttem anyagot Rakasz és Kisrákóc közötti hegyekben (Ukrajna) – amellyel teljessé vált a kárpáti obszidián-horizont áttekintése. |
A rakaszi obszidián-előfordulás és geológiai környezete
A kárpáti 3 (C3) obszidián természetes előfordulási helye (geológiai lelőhelye) a Nagyszőlősi-hegységben (Velikiy Sholes) található, Rakasz (ukrán nevén: Rokosovo, Рокосово) Kisrákóc (Maliy Rakovets, Малий Раковець) községgel szomszédos határában. Az itteni obszidián kialakulása a kárpáti neogén vulkanizmus pannóniai szakaszában történt, mintegy 10,6±0,5 millió évvel ezelőtt – a Tolsztoj–Tupoj vulkáni komplexum riolit-andezit-dácit kőzetsorozatán mért kormeghatározás szerint. (Pécskay Z. et al 2000)
A Vihorlát–Gutin vulkáni vonulat keletkezése a Pienini-szirt-öv neogénben reaktiválódott törésrendszeréhez kapcsolódik. A Nagyszőlősi-hegység ennek a vulkáni övezetnek a legfiatalabb tagja: egy bonyolult vulkán-komplexum, amely kialakulásával, rendszerével kapcsolatban még nincs elfogadott magyarázat. (Gönczy S. 2014)
A vulkáni működés a szarmata és a pannóniai korszak határán bázisos anyagszolgáltatással indult meg. A bazaltos andezittufa-szórást több, andezitessé váló (egyre savanyúbb) lávaömlés követte. A második kitörés-sorozatot már savanyú tufa és láva jellemzi. Ekkor keletkeztek a riolit-dómok. A vulkáni aktivitást tavi-alluviális üledékképződés szakította meg, majd végezetül az alsó-pannonban bazaltos andezit láva tört a felszínre. Az obszidián (hialinos szövetű vulkáni üveg) keletkezése a riolit-dómokhoz és a dómokból extrudálódó riodácit-áramlásokhoz (lávafolyásokhoz), illetve a dómok összeomlása révén kirobbanó tufákhoz kapcsolódik. Ezek korát a kutatás az 1970-es években (az újabb K/Ar koradatoktól idősebbnek) 12,0±0,9 millió évesnek határozta meg. (Tolsztoj M. I. et al. 1976)
A kárpátaljai (C3) obszidián előfordulásáról és megjelenéséről röviden
Rácz Béla egy 2012-ben megjelent tanulmányában a szakirodalomban szereplő kárpátaljai obszidián-lelőhelyeket ismerteti és elemzi abból a szempontból, hogy mely obszidiánnak nevezett kőzetek voltak potenciálisan alkalmasak kőeszközök készítésére. Ebben az írásában megállapítja, hogy a régészeti szakirodalomban csupán a Nagyszőlősi-hegység szerepel, mint nyersanyagforrás: ezek szerint az őskori kőeszközök készítői csak a Rakasz környékén előforduló obszidián-nyersanyagot használták. Annál is inkább így lehetett, mert a szakirodalmakban szereplő obszidián-lelőhelyek terepi felmérését követően kitűnt, hogy a legtöbb esetben perlitet, illetve más üveges vagy üvegtartalmú kőzetváltozatokat neveztek obszidiánnak a szerzők. (Rácz B. 2012, 2018)
Tehát eddigi ismereteink szerint valódi obszidiánnak tekinthető kőzet csupán a Nagyszőlősi-hegységben fordul elő. A többi csupán „obszidián-jellegű”, „kvázi-obszidián”: azaz perlit, szurokkő, illetve vitroporfiros szövetű dácit.
A Beregszászi-dombság területéről geológusok által 1978-ban leírt „obszidiánbombákat” tartalmazó tufarétegek pedig bányafeltárásban tárultak fel, ezeket az őskor embere nem ismerhette (Radzivill, V. J. – Tokovenko, V. Sz.1978).
A Rakasz környéki terepbejárásomon én is megtaláltam a „fekete, kagylóstörésű, viszonylag sok porfiros elegyrészt tartalmazó, sokszor folyásos textúrájú obszidiánt” és annak szürke változatát – perlit- és üveges dácitdarabok társaságában. A felszínen, vízmosásban gyűjthető néhány centiméteres obszidiángumók és a nagyobb, több tízdeciméter átmérőjű tömbök megjelenése hasonló a kárpáti 1 és kárpáti 2 obszidiánokhoz. Bár a friss törési felületük nem igazán üvegfényű, inkább zsírfényű, az anyaguk a szurokkőre emlékeztet, a sűrűn előforduló mikrolitok (szferolitok, fenokristályok vagy aggregátumok) miatt pedig a perlitre hasonlítanak (néhol gyöngyköves textúrát mutatnak). Makroszkópikusan is megállapítható, hogy víztartalmuk valamivel több lehet, mint 1 %.
Az archeometriai kutatások körében elvégzett vizsgálatok (Rácz B. 2013) szerint a rakaszi C3 obszidián-minták mikroszkópos képe vitroporfiros szövetet és sávos („folyásos”) jellegű alapanyagot mutat. A fluidális megjelenésű mikrolitos (krisztallitos) alapanyag körbe veszi („körbefolyja”) a gyakran aggregátumokba tömörült fenokristályokat (melyeket leginkább plagioklász, klino- és ortopiroxén, amfibol és ilmenit alkot).
Az elektron-mikroszondás vizsgálat az alapanyagot alkotó kőzetüveg összetételét erősen savanyúnak, 73–74% SiO2 tartalmúnak (erősen savanyúnak) mutatta. A minták kémiai elemzése viszont 70,40–70,94% SiO2-tartalmat és magas K2O-tartalmat (>3,5%) mutatott ki, közel azonos Na2O-tartalommal (az összalkáli tartalom közel 7%).
Kőzetkémiai szempontból tehát a C3 obszidián a TAS-diagramon a riolit és a dácit (trachidácit) mezejének határán foglal helyet: a magas K-tartalmú mészalkáli jelleg és a makroszkópikus megjelenése alapján inkább üveges dácitnak (a királyházi dácit üveges változatának) – a jelentős (>90%) kőzetüveg-arány miatt a viszont riolitos összetételűnek tekinthetjük. Mindezen adatok alapján a rakaszi kagylós törésű, üveges kőzetanyagot obszidiánnak lehet nyilvánítani, amely alkalmas (volt az őskorban) pattintott kőeszköz készítésére.
A másodlagosan előforduló, törmelékből, üledékből vagy hordalékból felszínre kerülő obszidián-nodulák és tömbök mállott felszíne a magyarországi Olaszliszka – Alsó-mező (B.e.2), illetve a szlovákiai Céke [Cejkov] – Csalános [Žihľavnik] (D.c) lelőhelyek rusztikus felületű obszidiánjaival és obszidialitjaival megegyező.
Ugyanis a kárpáti obszidián (mind az α-obszidián [töredék, posztgenetikus forma], mind pedig a β-obszidián [az általam obszidialitnak nevezett szingenetikus forma, ami jellemzően síklapokkal határolt kristályszerű test: poliéder, polihedron] felülete az elektrolízissel történő második „találkozás” következtében feltűnően rusztikus: érdes, lyukacsos, mélyedésekkel tagolt – és sok esetben „rozsdás”: azaz hidratált vas-oxidok és vas-hidroxidok keverékéből álló foltok, göbök borítják. Ez arra utal, hogy az autochton helyzetű, tömeges obszidián fizikai mállás, aprózódást, széthullást követően elektrolitos közegben (víztartalmú hordalékban, üledékben, torlatban tartózkodott, ahol erős kémiai mállást (oxidációt, elektrokémiai korróziót) szenvedett. Az érdes, rusztikus felületről az obszidián-karakterológia c. oldalon olvasható egy rövid leírás.
A kárpáti obszidián-lelőhelyek reambulációja
A kárpátaljai („ukrajnai”) obszidián-előfordulás (lelőhelycsoport) felkeresésével, beazonosításával és dokumentálásával vált teljessé a kárpáti (C1, C2, C3) obszidiánforrások (obsidian source) reambulációja. A negyven terepi kutatóút révén lehetővé vált a lelőhelyek, lelőhelycsoportok kataszterezése (1. táblázat), valamint a lelőhelyek, lelőhelycsoportok („obszidiánforrások„) földtudományi jellemzők (a detektált vulkáni folyamatok és a fáciesek, valamint az üledékképződés) alapján történő rendszerezése, típusokba történő besorolása: autochton (a keletkezés helyén maradt), allochton (a képződés helyéről elszállítódott) vagy antropogén (ember által áthelyezett, felhalmozott) előfordulások szerint csoportosítva azokat (2. táblázat).
Rövid áttekintés
A Kárpát-medencében, a Kárpátok vidéken – az Eperjes–Tokaji-hegyvidék és a Nagyszőlősi-hegység területén – tömeges megjelenésű obszidián, obszidián anyagú, szálban álló kőzetfal (azaz klasszikus autochton helyzetű obszidián-feltárás [aut.A] a felszínen ez idáig nem ismert. (Hacsak nem obszidiánnak, „kvázi obszidiánnak” fogadjuk el a perlit jellegű kőzetkibukkanások, bányafalak bizonyos hialinos szövetű fácieseit Telkibányán [C.a] és Pálházán [C.b.1].[1])
Az egyéb elsődleges lelőhelyeken az obszidián leggyakrabban perlitben, néhány esetben horzsaköves, pumice-s környezetben [aut.B] fordul elő, jellemzően mm-es nagyságrendű obszidián magocskák (marekanitok) vagy csomók formájában mint például a tokaji Lebuj-kanyar [A.a], az Erdőbénye – Baskó községhatárban lévő Róka-bérc – Dobogó [B.a] néhány pontján (Zsivány-völgy, Mohos-oldal) és az erdőhorváti Szokolya [B.a] északi oldalán, valamint a Kisbár és Szőlőske közti Borz-tető [D.a] délnyugati vonulatán.
Szintén autochon jellegű az a néhány ismert előfordulás [aut.C], amelyeknél piroklasztitok, vulkáni tufák tartalmaznak kisebb-nagyobb obszidián-darabokat, csomókat, kőzetüveg-foszlányokat: ilyenek találhatók Erdőbénye és Olaszliszka községhatárában [A.c; B.e.3], valamint a bodrogszerdahelyi pincéknél [D.d]. Bár ez utóbbi inkább epiklasztnak tekinthető: olyan áthalmozott, a vulkáni működéssel egyidejű vulkanoklasztitnak, amely egyaránt tartalmaz efúzív jellegű autoklasztot (például obszidiánt) és piroklasztszemcsét (például horzsakő-töredéket, salakot, kristály- és litikus törmeléket).
A terepi kutatásaim során 2023-ban a földtudományi kutatás számára addig ismeretlen, obszidián-gumókat („obszidialit„-ot) tartalmazó kőzetfeltárást dokumentáltam Tolcsva belterületén (egy borászathoz kapcsolódó építési telken) [B.d.x]. Az epiklasztit jellegű vulkáni törmelékes kőzetösszlet [aut.D] – obszidialit-lapilli, obszidiános lapillitufa – megismerése, s az abban előforduló „kérges” obszidián gumók jelenléte fontos információforrás a Tolcsva feletti szőlőhegy [B.d] talajfelszíni obszidián-előfordulás [all.rec.] eredetére vonatkozóan.
A másodlagos (allochton) lelőhelyek között különleges helyet foglal el a tokaj-hegyaljai hegylábfelszín alsó felén, a Bodrog folyótól alig két és fél kilométerre, Olaszliszka községhatárban elhelyezkedő „obszidián-mező” [B.e.2]. A felszínen gyűjthető obszidiántöredékek (erősen korrodált felületű obszidialitok, nodulák, gumók) [all.rec] forrásterülete minden bizonnyal egy talajjal, vályoggal fedett, mélyebb helyzetű torlat (negyedidőszaki törmelékkúp, deluvio-fluviális hordalék- és/vagy eluviális-deluviális üledékréteg) foszlánya [all.foss].
Az olaszliszkai „obszidián-mező” – melyet a Szádeczky által említett „nagy árok” terepi beazonosításának köszönhetően találtam meg – a környező többi obszidián-előfordulás obszidiántípusainak gyűjtőhelye. A kevert anyagban egyaránt megtalálható a „Szerencsi kaldera” [A.b; A.c] grafitszürke és jellemzően selyemfényű obszidiánja és az „Erdőbénye–Erdőhorváti kaldera” fekete, esetenként fekete-szürke sávos üvegfényű kőzetüvege [B.a; B.b; B.c], valamint a tolcsvai eredetű (A Cirókán és a Gyopároson detektált) vörös-fekete, „mahagóni” obszidián sok töredéke [B.d].
Ez a napjainkra hordalékkal, üledékkel és talajjal fedett fosszilis–allochton obszidián-előfordulás a jégkor végén és a holocén elején minden bizonnyal könnyebben hozzáférhető volt. De még a ritkább növénytakaróval jellemezhető, növényzettel kevésbé fedett 19. században is jobban feltárult a kutatók számára. Az olaszliszkai obszidiánt már Szabó József is említi, valószínűleg erre a lelőhelyre utalva (Szabó J. 1867). Az „obszidián-mezőt” északkelet felől metsző, a lelőhelyet határoló nagy árokra Szádeczky Gyula pedig jelentős lelőhelyként utal (Szádeczky Gy. 1887). Az igen változatos karakterű, viszonylag nagyméretű (a 10 cm-es átmérőt meghaladó és az 500 g súlyt elérő) gumókat is rejtő, kivételesen gazdag olaszliszkai előfordulás – a Céke (Cejkov) határában elhelyezkedő, szintén másodlagos jellegű lelőhely [D.c] mellett – a kőeszköz-készítő őskori ember egyik jelentős kárpát-medencei nyersanyag-lelőhelye, az Európa távoli területeire is eljutó ősi exportcikk legfontosabb forrásterülete lehetett.
Irodalom
Gönczy S. (2014) A Szinyák-hegység (Kárpátalja) miocén vulkanizmusa, földtani és vulkanológiai környezete. (Egyetemi doktori értekezés, Debreceni Egyetem) Debrecen, 2014
Pécskay Z. et al (Pécskay Zoltán – Ioan Seghedi – Hilary Downes – Michail Prychodko – Bogdan Mackiv) (2000): K/Ar dating of neogene calc-alkaline volcanic rocks from Transcarpathian Ukraine. Geological Carpathics 51. 2. 83– 89.
Rácz B. (2012): Kárpátaljai obszidiánok: szakirodalmi adatok és terepi tapasztalatok. In. Kreiter A. – Pető Á. – Tugya B. (Szerk.): Környezet – Ember – Kultúra. A természettudományok és a régészet párbeszéde. Budapest, 2012. 353–362.
Rácz B. (2018): The Carpatian 3 obsidian. Archeometriai Műhely 2018. (XV.) 3. 181–186.
Radzivill, V. J. – Tokovenko, V. Sz. (1978): Tektono-magmatitcheskiye strukturi Beregovskogo holmogorya (Zakarpatye). Preprint Instituta geologitcheskih nauk AN USSR, Kiyev
Radzivill, A. J. – Radzivill, V. J. – Tokovenko, V. Sz. (Радзивилл А. Я. – Радзивилл В. Я. – Токовенко В. С.) (1986): Тектоно-магматические структуры неогея. Наукова думка, Киев
Szabó J. (1867): A Tokaj-Hegyalja obsidiánjai. A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. 3. 147–172.
Szádeczky Gy. (1887): A magyarországi Obsidianok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra. Értekezések a Természettudományok Köréből. 16. 1–64.
Tolsztoj M. I. ed. – Gaszanov J. L. – Moljavko V. G. – Osztafijcsuk I. M. – Prodajvoda G. T. – Szerga A. J. – Szuhorada A. V. – Tolsztoj M. I. (Толстой М. И. ред. ГасановЮ. Л. – Молявко В. Г. – Остафийчук И. М. – Продайвода Г. Т. – Серга А. Ю. – Сухорада А. В. – Толстой М. И.) 1976: Геохимия, петрофизика и вопросы генезиса новейших вулканитов Советских Карпат. – Издательское Объединение «Вища Школа». Издательство при иевском Университете. Киев. 188c.
Tyeplov V. P. (Теплов В. П.) 1969: Проект на производство комплексной геологической сьемки и поисков масштаба 1 : 50 000 на территории листов М-34-141-Б, М-34-142-А, Б, В, Г и /-34-10-Б на 1963-1968 г. – УТГФ.
Jegyzet:
[1] Azokra a sávos-fluidális megjelenésű kőzetkifejlődésekre gondolok, amelyek nem mutatják a perlitre jellemző gyöngyköves, szemcsés, botrioidális szerkezetet, és ahol jóval kevesebb a kőzetüvegben a mikrolit vagy a fenokristály. ahol az alapanyag víztartalma vélhetően 1–3 % körül lehet.