Az obszidialit

Obszidián-karakterológia (2.)

Az obszidialit a tömeges megjelenésű obszidiánnal, illetve a törmelékes obszidiánszilánkkal ellentétben olyan gumó, amely viszonylag síklapokkal határolt, kristályformára hasonlító test.

Szádeczky Gyula a Nagybári (napjainkban szlovák nevén Veľká Bara) melletti Pilis-hegyről írt, 1891-ben a Földtani Közlönyben megjelent tanulmányában így jellemzi a felszínen fellelhető obszidián-darabokat: „Az obzidiánok rendesen hosszúkásak, hoszszuk általában véve 1–2 cm. Megnyúlásuk irányában figyelmes vizsgálásra nagyon merev, tökéletes rétegzettséget látunk, a mi a fekete üvegben levő egy-egy világos szürke elüvegtelenedett sáv, vagy pedig légbuborékos rész által van alkotva. Sokszor legömbölyödött, lekopott kristályokhoz hasonlítanak ezen obzidián-szemek, máskor pedig szabálytalan alakú, kimart felületű kavicsot képeznek. A nagyobb obzidiánok színe fekete, a szabad szemmel nézve egészen tiszta üvegnek látszó kisebb daraboké pedig füstszürke.”

Annak ellenére, hogy az obszidialit megjelenése kristályszerű és ásványra emlékeztet, ez is kőzet. Az ilyen diónyi, öklömnyi, ritkán fejnagyságú szögletes kőzetüveg-darabok régi, népi elnevezése: ögle.

A térbeli forma kialakulása minden bizonnyal az obszidiánláva kihűlésével egyidőben történt, tehát az obszidialitot határoló síklapok rendszere nagy valószínűséggel ún. szingenetikus jelenség, ), de nem vethetjük el a későbbi hatásokat sem, hiszen az idő múlásával (az évezredek-évmilliók alatt) az obszidián üvegből fokozatosan kőzetté alakul: a devitrifikációnak nevezett folyamat során a vulkáni üvegben lévő szilicium-dioxid-molekulák lassan kristálymintázatokká rendeződnek. Akár ez is okozhatja az öglék (kvarc)kristályra emlékeztető formavilágát.

Nagyszámú mintavétel makroszkópikus megfigyelése révén úgy tűnik, hogy az obszidialit alakja legtöbbször a kvarc kristályformáját, a kvarckristályt határoló lapok térbeli rendjét „utánozza”. Az aprózódott, legömbölyödött, torzult obszidián gumókon és kisebb szemcséken is felfedezhetők a trigonális trapezoéderes osztályba tartozó kristályformákat alkotó jellegzetességek – illetve a Fibonacci-geometria mintázata, a Fibonacci-sorozatba foglalt arányok (növekedési sémák) ismétlődése, amelyek az obszidián-láva kihűlésének téridőbeli rendjét (a vulkáni üveg keletkezésének rejtett törvényszerűségeit) tárja fel.

Ez az egyedi és sajátos forma annál is inkább elgondolkodtató, mivel az obszidián szkaláris sajátosságú (iránytól nem függő), izotróp anyag, mint minden, a földkéregben előforduló természetes eredetű, „túlhűtött” kőzetolvadék. A vulkáni üvegek nélkülözik a kristályos állapot jellegzetességeit, bennük az anyagrészecskék nem meghatározott geometriai törvények szerint helyezkednek el, nincs szabályos belső szerkezetük. Az ilyen kőzettesteknek tehát nincs határozott külső alakja. Azonban előfordulhat, hogy a megszilárduló riolitos anyagban a lávatest kihűlésének – illóvesztésének és gáztalanodásának – valamelyik stádiumában mozgási és lehűlési mikro- és makrorepedés-hálózat alakul ki. Az egyenes-sík lapokkal határolt térrács-, illetve rácssík-rendszer akár hidratációs szegélyként is magyarázható. A kőzet későbbi aprózódását ez a hajszálvékony, szingenetikus repedéshálózat preformálhatja.

Az 1. táblázat a kárpáti obszidián makroszkópos jellemzők alapján felépített rendszertanát mutatja be: a forma (alak, térbeli megjelenés), a felület és az obszidián anyagának jellemzői (színe, struktúrája, fénye) alapján.

A „kárpáti obszidián” egyik alapvető megjelenési módja, sajátos formája tehát az obszidialit. (a „kárpáti obszidián-típusokat, valamint azok keletkezését, keletkezési körülményeit, azaz fácieseit szemléltető ábrán és a táblázatban: β–obszidialit-ként jelöltük), amely leginkább kultivált mezőgazdasági területeken, szőlőtáblákban és erdőben a talajfelszínen lelhető fel – amit másodlagos előfordulásnak tekintünk és obszidián-mezőknek nevezünk. (Ebben az esetben a másodlagos obszidiánforrás a talajfelszín alatt, az előfordulás közelében rejtőzik.)

Szálban álló, tömeges obszidiánfalakat, kőzetkibukkanásokat a Kárpátok térségében jelenleg nem ismerünk – csupán néhány helyen fordul elő szálkőzetben lévő, tufába, illetve perlitbe, perlitszerű riolitba ágyazott obszidiángumó és apró marekanit, azaz obszidiánszemcse. Ilyen feltárások láthatók például Tokaj (Lebuj), Erdőbénye (Róka-bérc), Szőlőske (Borsuk), Bodrogszerdahely és Füzérkomlós határában. Az ábrán és a táblázatban: γ¹–marekanit; γ²–obszidián-gumó („obsidian nodula”).

A tömeges megjelenésű obszidián (az ábrán: α–obszidián), illetve az obszidiánáramlás felszínén kialakult obszidiánbreccsa (az ábrán: δ–obszidián-breccsa, tömbökre, blokkokra széteső lávadarabok halmaza) itt, a Kárpát-medencében csupán közvetett módon van jelen: törmelékként, áthalmozott üledékben fordul elő. (A mállott, oxidált, korrodált felülettel rendelkező α és δ–obszidián egyébként nehezen különíthető el egymástól.)

A 2. táblázat a kárpáti obszidián előfordulási helyeit, az eddig ismertté vált obszidián-források típusait nevezi meg – rövid leírással.