A gyűjtéstől a felszíni és mélyművelésű bányászatig

Az obszidián kőeszközök és dísztárgyak alapanyagának beszerzése

Az obszidiánnal foglalkozó kutatókat – geológusokat, geográfusokat és régészeket egyaránt – régóta foglalkoztatja a kérdés: készítőik és használóik az őskortól kezdődően hogyan jutottak hozzá a legjobb minőségű kőeszközök és különösen szép dísztárgyak ritka alapanyagához, a fekete vulkáni üveghez, a Föld különböző pontjain található lelőhelyeken. Logikus kiindulópontnak tűnik, hogy lehetőség szerint a legegyszerűbben, vagyis: felszíni gyűjtéssel. A földtani-felszínalaktani adottságok miatt azonban a felszínen nem volt mindenütt elérhető az obszidián. Ezen vagy más okból szükségessé válhatott a jóval munka- és időigényesebb bányászati jellegű kitermelés, amelyre több kontinens, számos lelőhelyéről ismertek példák. Tanulmányunkban az obszidián beszerzésének különböző módjait tekintjük át számos külföldi példa alapján, végül összegezve a zempléni obszidián őskori gyűjtőséről, esetleges kitermeléséről rendelkezésünkre álló ismereteket.

Az obszidiánból készült használati- és dísztárgyak alapanyaga beszerzésének elsődleges módja a Kárpátoktól a „Pacifikus tűzgyűrű” számos lelőhelyéig a felszíni gyűjtés volt. Ennek természeti feltétele volt, hogy a felszínt borító, gyakran vegyes anyagú kőzettörmelék vagy talajtakaró kellően nagy mennyiségben tartalmazzon a felhasználási célnak megfelelő méretű és minőségű obszidián gumókat. Egyes térségekben az elsődleges (autochton) jellegű obszidián lelőhelyek (pl. helyben felmalmozódott törmeléktakarók) voltak a gyűjtés fő színterei. E tevékenység ugyanakkor jellemzően még a vulkáni üvegben leggazdagabb térségekben is kiterjedt a másodlagos (allochton) jellegű lelőhelyekre (pl. a patakvölgyek hordaléktakaróira vagy a tengerpartokra).

Az Eurázsiai kontinens szinte minden lelőhelyén, a Kárpátokban, a Mediterráneum obszidiánt rejtő szigetein (Szardínia, Palmarola, Lipari, Pantelleria, Antipárosz, Mílosz és Gyali), az Örmény-felföldön és az Anatóliai-fennsíkon egyaránt – néhány később bemutatásra kerülő kivételtől eltekintve – a gyűjtés volt az obszidián beszerzésének legfontosabb módja.

A harmad- és negyedidőszaki vulkáni képződményekből álló, északnyugat-délkeleti irányban mintegy 300 km hosszan húzódó, hegyláncok és közöttük elhelyezkedő fennsíkok sorából álló Örmény-felföld területén például összesen mintegy húsz termésobszidián lelőhelyet azonosítottak a kutatók, amelyeken az őskőkor kezdeti időszakától (alsó paleolitikum) a korai vaskorig gyakorlatilag kimeríthetetlen mennyiségű és kiváló minőségű obszidián volt elérhető a felszínen. A leggazdagabb elsődleges lelőhelyek (Mets, Pokr Arteni, Spitakasar, Geghasar) mellett gyűjtötték a környező folyók (pl. Marmarik, Kasakh, Hrazdan, Vorotan) völgytalpain előforduló, kellően nagy méretű obszidián kavicsokat is. Lipari szigetén az egyik feltételezett ősi gyűjtőhely szintén egy patakvölgy (Vallone Fiume Bianco) volt.

A „szigeti obszidiánok” lelőhelyein – így például az égei-tengeri Mílosz és a Tirrén-tenger medencéjében lévő Lipari szigetén – az őskorban fontos gyűjtőhelyek lehettek az elsődleges obszidián lelőhelyek előterében elhelyezkedő tengerpartok. Az itt található obszidián tömbök gyűjtése az őskorban is sokkal könnyebb volt, mint a fiatal obszidián lávaárak kompakt anyagának fejtése. Nem elhanyagolható tényező, hogy a közvetlen tengeri kapcsolat miatt innen a távoli felhasználási helyekre történő elszállítás is sokkal egyszerűbb volt.

Egyes lelőhelyeken, ahol a földtani viszonyok vagy a túlzott mértékű gyűjtés miatt a felszínen nem voltak kellő mennyiségben és minőségben elérhetők eszközkészítésre alkalmas obszidián gumók, ugyanakkor voltak szálban álló obszidián kőzetfalak, a külszíni fejtés biztosította a kőeszközök alapanyagának beszerzési lehetőségét. Habár a Kárpátokban jelenleg nem ismert ilyen jellegű elsődleges obszidián előfordulás és hozzá kapcsolódó kőbánya, más lelőhelyeken – hozzánk legközelebb az Örmény-felföldön és az Anatóliai-fennsíkon, távolabb a kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgyben (az Etióp-magasföldtől Tanganyika-tóig), Közép-Amerikában (Közép-Mexikó, Guatemala), a Japán-szigeteken vagy a Húsvét-szigeten (Rapa Nui) stb. – nem számít ritkaságnak.

Az Örmény-felföld északi részén (Alacsony- vagy Kis-Kaukázus), a napjainkban Grúzia déli részén fekvő Chikiani hegy területén 2016-ban az obszidián kitermelésének Eurázsia nyugati felén korábban ismeretlen módját azonosították a kutatók. A fekete vulkáni üvegnek ezen a lelőhelyén a felszínről lefelé mélyített üregekből történt a kitermelés. A 2417 méter tengerszint feletti magasságú hegy északi lejtőjén mintegy 250 bronzkori kitermelő gödröt térképeztek a nemzetközi kutatócsoport geológus és régész szakemberei. Az obszidián kitermelésének ez a módja más kontinensekről már ismert volt, így például Mexikóból, a Közép-Amerika Kolumbuszt megelőző időszakának legnagyobb városától, Teotihuacantól alig 50 kilométer távolságra fekvő Sierra de las Navajas hegylánc területéről. (E lelőhelyről később még bővebben írunk.)

Mílosz szigetének keleti részén emelkedő Demenaghaki hegyen a földtani adottságok miatt volt korlátozott a felszíni gyűjtés lehetősége, s vált szükségessé a bányászati jellegű tevékenység. Az Égei-tenger felé több mint száz méter magas, helyenként függőleges riolitos jellegű kőzetekből álló sziklafalakkal leszakadó hegytömegben a fekete vulkáni kőzetüveg előfordulása egy alig 300-400 méter széles, nyugat-keleti csapásirányú sávra korlátozódik, ami a parti sziklák felső részéig fut ki. Ezeket a felszín alatti futó, obszidián gumókat tartalmazó kőzetsávokat a felszín alatt is követve az őskorban (a neolitikumtól a bronzkor végéig) teljesen kitermelték.

Japánban, Honsú (Honshu) szigetén szintén számos kitermelő üreget azonosítottak a régészek az őskori Dzsómon (Jomon) kultúra időszakából. A Japán-hegyvidéken, a napjainkban a Naganói prefektúra területére eső obszidián lelőhelyeken (Hoshikuso-hágó, Hoshigato, Hoshigadai és Higashimata), a felszínen lévő talaj- és kőzetrétegek részbeni kitermelésével érték el a felszín alatt több méterrel húzódó vulkáni rétegekben lévő obszidián gumókat. A Hoshikuso-hágó lelőhelyen a részletes elemzések szerint az obszidián bányászata – a korábban jellemző felszíni gyűjtést felváltva – a pleisztocén jégkor végét követően, mintegy 12000 évvel ezelőtt kezdődött, és több ezer éven keresztül folyt. Shimada Kazutaka régész professzor feltételezése szerint az őskori ember az éghajlat jelentős mértékű változása következtében kényszerült rá a jóval munka- és időigényesebb bányászatra, mivel a gyorsuló talajképződéssel és a fás szárú növénytakaró kialakulásával a korábbi gyűjtőhelyeken elérhető obszidián mennyisége csökkent.

Ahol a földtani adottságok miatt korlátozott volt a felszíni és felszín közeli kőzetrétegekből történő gyűjtés, fejtés lehetősége, mélyművelésű bányászati tevékenység vált szükségessé. Egyes lelőhelyeken a jobb minőségű vagy szebb kőzetüveg-változatok elérése miatt alakult ki a felszín alatti rétegekből történő kitermelés. Ez utóbbi jelenségre Közép-Mexikó területéről ismertek példák. Az obszidián kitermelése és használata e térségben Teotihuacan városállam felemelkedésétől kezdődően (kb. Kr. e. 150-től) a keresztény hittérítők XVI. századi megérkezését kővetően is intenzív volt, sőt a bányászat napjainkban is jelen van több turisztikailag frekventált vidéken.

Hidalgo szövetségi állam területén, a Keleti-Sierra Madre hegységhez tartozó, a Sierra de las Navajas hegyvonulat részét képező Cerro de las Navajas (a beszédes név jelentése: „Pengék hegye”) vulkáni komplexum területén az obszidián kitermelése részben felszínről lefelé mélyített üregekből, részben mélyművelésű bányákból történt. A térségben a felső pliocén korban több ciklusban is zajlott riolitos jellegű vulkáni tevékenység. Ekkor jöttek létre azok a változatos színű – a fekete mellett zöld, sőt helyenként „aranyfényű” – obszidiánok, amelyek vastag pumisz és riolit kőzettestekbe ágyazódva, felszín alatt fordulnak elő. A különböző közép-mexikói kultúrák népei – Teotihuacan városállam felemelkedésétől kezdődően (kb. Kr. e. 150-től) több mint másfél évezreden keresztül termelték „az Istenek ajándékát”. Kezdetben, a sötétszürke színváltozatot fejtették („Otumba obszidián forrás”), később a zöld színű obszidiánt („Pachuca obszidián forrás”): utóbbi színváltozat mind a tolték, mind az azték civilizáció időszakában a legkeresettebb volt. Összességében a több mint 500 mélyművelésű bányajáratból kitermelt mennyiség számítások szerint mintegy 5000 tonna volt. A legnagyobb aknák 50-70 méteres mélységet értek el.

Mélyművelésű obszidián bányák ismertek a Nyugati-Sierra Madre hegységben, Jalisco szövetségi állam területén is. A San Isidro település közelében mélyülő aknák, tárnák járatai mentén szintén előfordul zöld obszidián, ami e térségben is a felszín alatti kitermelés fő célpontja lehetett.

 Az obszidián gyűjtésének és kitermelésének fent bemutatott módjait, valamint ezek kapcsolatát a lelőhely földtani jellegével a következő táblázatban foglaltuk össze:

Táblázat ▪ Az obszidián gyűjtésének és kitermelésének módjai, valamint ezek kapcsolata a lelőhely földtani jellegével

A zempléni obszidián őskori gyűjtőhelyei

A zempléni obszidián a miocén kor badeni, szarmata és alsó pannon emeletében, 13,5–10,6 millió évvel ezelőtt keletkezett. Az obszidiánok keletkezése óta eltelt több mint tíz millió év alatt az Eperjes–Tokaji-hegyvidék területén jelentős anyagátrendeződés zajlott. Ennek egyik következménye, hogy kevés az elsődleges (autochton) földtani lelőhely, s ezek kisméretű (mm-es, ritkábban néhány cm-es nagyságrendű) gumói kőeszköz alapanyagaként nem jöhettek szóba. Olyan tisztán obszidián anyagú, szálban álló kőzetfal nem ismert, amely a kőeszközök alapanyagaként fejtésre alkalmas lett volna. Őskori bányaüreget sem azonosítottak kutatók a zempléni „obszidián-vidéken”. Ez alapján az feltételezhető, hogy a legfontosabb őskori gyűjtőhelyek a másodlagos (allochton) jellegű lelőhelyek lehettek: például Céke (Cejkov) – Csalános (Žihľavník) és Olaszliszka – Alsó-mező.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az őskori gyűjtőhelyek táji karaktere az elmúlt több tízezer évben kisebb-nagyobb mértékben megváltozott. Az utolsó jégkorszak (würm) periglaciális éghajlati viszonyai között olyan nagymértékű anyagátrendeződés következett be, melynek során a hegyvidék magasabb térségében – például az erdőhorváti Szokolya hegycsoportjában vagy a Borz-hegy (Borsuk) vonulatában – lévő elsődleges jellegű lelőhelyek, amelyek akár az őskőkorban (paleolitikum) gyűjtő- vagy kitermelőhelyként is szóba jöhettek, le is pusztulhattak. Ezzel párhuzamosan a hegylábi térségben egyes másodlagos eredetű előfordulási helyek eltemetődhettek.

A holocén korban a térségünkre jellemző intenzív talajképződés, a fás szárú növényzet térhódítása, majd az elmúlt néhány száz évben a tájhasználat átalakulásával az eróziós folyamatok és a növénytakaró változása szintén jelentősen befolyásolta az őskori gyűjtőhelyek karakterét, az elérhető nagyobb méretű (dm-es nagyságrendű) obszidián példányok mennyiségét. E változásokra szemléletes példa, hogy néha még a Szabó József és Szádeczky Gyula által a 19. század második felében ismertetett lelőhelyek azonosítása sem könnyű, de a lelőhelyek gazdagságában igen markáns az eltérés, az elszegényedés irányába mutatva. (E témakör egyik részterületéről „Szőlőművelés és obszidián” című tanulmányunkban részletesen írtunk.)

Így teljesen kizárni a felszínről lefelé mélyített üregekből történő kitermelést, vagy akár a szálban álló obszidián anyagú vagy obszidián gumókat tartalmazó természetes feltáródásokból történő külszíni fejtés lehetőségét, nem lehet.[1] E változások nyomai napjainkban, ha nem is könnyen, de még részben azonosíthatók a tájban, így a zempléni obszidián, illetve a zempléni „obszidián-vidék” mélyebb megismerését célzó további kutatások egyik irányát is kijelölhetik. 

Felhasznált irodalom

Bačo, Pavel et al. (2018): Geological Background of the Occurrences of Carpathian Volcanic Glass, Mainly Obsidian, in Eastern Slovakia. Archeometriai Műhely. XV/3. pp. 157-165.

Badalyan, Ruben  (2021): The exploitation of mineral resources in Armenia in the Early Bronze Age. Obsidian, metal, bitumen, and salt. In: On salt, copper and gold. The origins of early mining and metallurgy in the Caucasus. (ed. Marro, Catherine– Stöllner, Thoma) pp. 425-444.

Biagi, Paolo – Nisbet, Renato – Gratuze, Bernard (2017): Discovery of obsidian mines on Mount Chikiani in the Lesser Caucasus of Georgia. Antiquity. Cambridge University Press.  Volume 91. Issue 357.

Ca’ Foscari University of Venice (2016): Caucasus: discovery of the first prehistoric obsidian mines. www.unive.it

Cruz-Pérez, Miguel A. – Canet, Carles – Pastrana, Alejandro – Domínguez-Peláez, Silvia –Morelos-Rodríguez, Lucero – Carcavilla, Luis – Salgado-Martínez, Erika – Krieger, Peter – García-Alonso, Eduardo J. – Martínez-Serrano, Raymundo G. – Franco, Sara I. – Castro-Romero, Telma G. –  Núñez-Velázquez, Míriam V. – Garcia-Vallès, Maite –  Mora-Chaparro, Juan Carlos (2021): Green and Golden Obsidian of „Cerro de Las Navajas”, Hidalgo (Mexico): Geoarchaeological Heritage That Deserves International. Geoheritage. 13:92. 16 p.

Donato, Paola – Barba, Luis – Crocco, Maria Caterina – Davoli, Mariano – De Rosa, Rosanna – Donato, Sandro – Filosa, Raffaele – Lanzafame, Gabriele – Niceforo, Giancarlo – Pastrana, Alejandro – Crisci, Gino Mirocle (2021): Study of the Micro-Vesiculation of the Obsidian Source of Sierra De Las Navajas (State of Hidalgo, Mexico). in: T. Biró, Katalin and Markó, András (ed.): Beyond the Glass Mountains. Papers presented for the 2019 International Obsidian Conference 27-29 May 2019. Sárospatak. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest. pp. 9-18.

Lopez-Velarde, Gerardo Alonso – Vidal-Solano, Jesús Roberto – Pastrana, Alejandro (2025): Geo-Identity of the Most Exploited Underground Obsidian Deposit in Mesoamerica: Cartography, Petrography, and Geochemistry of the Sierra de las Navajas, Hidalgo, Mexico. Minerals, 15, 629.

Martinelli, Maria Clara et al. (2020): Prehistorical Obsidian Sources in the Island of Lipari (Aeolian Islands). Open Archaeology 6. pp. 393–402

Matadamas-Gomora, Diego – Nesbitt, Jason – Aguilar, Rodolfo –López Luján, Leonardo – Sjödahl, Julia – Murakami, Tatsuya – Pastrana, Alejandro (2025): Compositional analysis of obsidian artifacts from the TemploMayor of Tenochtitlan, capital of the Mexica (Aztec) Empire. Anthropology. 122 / 20. 11 p.

Ponomarenko, Allyson Lighthart (2004): The Pachuca obsidian source, Hidalgo, Mexico: A geoarchaeological perspective. Geoarcheology. 19/1. pp. 71-91

Shimada, Kazutaka (2012): From gathering to mining: prehistoric human activities around obsidian sources in Central Japan. Archeometriai Műhely. 2012/4.

Stevenson, Cristopher – Ladefoged, Thegn N. –  Haoa, Sonia – Chadwick, Oliver A. (2013): Prehistoric Obsidian Exchange on Rapa Nui. Journal of Island & Coastal Archaeology. 8. pp. 108–121.

Szabó József (1867): A Tokaj-Hegyalja obsidiánjai. A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. 3. pp. 147-172.

Szádeczky Gyula (1887): A magyarországi Obsidianok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra. Értekezések a Természettudományok Köréből. 16. pp. 1-64.

Viviano, Frank (2015): Digs Reveal Stone-Age Weapons Industry With Staggering Output. National Geographic. www.nationalgeographic.co

Jegyzet

[1] Utóbbira példa a Tolcsva belterületén építési tevékenység során felszínre került, viszonylag nagy méretű obszidián gumókat is tartalmazó kőzetfeltárás, amelyet a tudomány számára elsőként Baráz Csaba írt le 2023-ban.