„Ősforrások” – az obszidián természetes előfordulási helyei

Az obszidián egyik régóta ismert geológiai lelőhelye a Kárpátok belső, vulkáni eredetű vonulata. A legjelentősebb előfordulások az Északnyugati-Kárpátok részét képező Eperjes–Tokaji-hegyvidék területén találhatók. Ezeket tanulmányunk későbbi részében mutatjuk be részletesebben. További természetes lelőhelyek vannak az Északkeleti-Kárpátok hegysorában, a Nagyszőlősi-hegységben, Rakasz (ukrán nevén: Rokosovo, Рокосово) és Kisrákóc (Maliy Rakovets, Малий Раковець) községek határában is, amelyet lokális jelleggel használt az őskor kőszerszámkészítő népessége. A történelmi Magyarország részét képező, a Kárpát-medencét keretező vulkáni hegységekből előkerült vulkáni üvegeket összefoglalóan „kárpáti obszidián” néven említi a régészeti és archeometriai szakirodalom.[1]

Kontinensünkön és közvetlen környékén további természetes előfordulási helyek találhatók az Eurázsiai-hegységrendszer egyéb vulkáni területein. A „Mediterrán régió” előfordulásai egyrészt a Tirrén-tenger vidékén találhatók: Szardínia (Monte Arci), Palmarola és Lipari-szigetek, ettől délebbre Pantelleria régóta ismert geológiai lelőhely; másrész az Égei-tenger néhány szigetén: Antiparos, Milos és Gyali. E lelőhelyek közül a legfontosabb a lipari volt – az itt fejtett fekete vulkáni üvegből készült kőeszközök Dél-Franciaország, Olaszország, Dalmácia és Észak-Afrika számos régészeti lelőhelyéről előkerültek. A „szigeti obszidiánok” a kárpátiakhoz képest csak később – mintegy 10.000 évvel ezelőtt, a középső kőkorszak (mezolitikum) idején, földtörténeti értelemben a holocén kor elején – váltak távolabbi térségekben élők számára is ismertté, s a hajózási ismeretek kialakulása után jutottak el távolabbi felhasználási helyszínekre, így az európai és afrikai kontinens nagy összefüggő, szárazföldi részére is.

Kőeszköz készítésre alkalmas vulkáni üveg több lelőhelyen fordul elő az Örmény-felföldön (Grúzia déli része, Örményország, Törökország északkeleti része), valamint az Anatóliai-fennsík központi és délkeleti részének vulkáni hegycsoportjaiban (pl. Hasan Dağ, Göllüdağ, Nenezi Dağ, illetve Nemrut Dağ és Süphan Dağ). Ez utóbbiak voltak az ősi kisázsiai, levantei és mezopotámiai kultúrák népessége által használt pattintott kőeszközök alapanyagainak legfontosabb lelőhelyei.

 

Expedíció az örmény obszidián-lelőhelyekre – útinapló-töredék

Háromfős törökországi „expedíciónk” keretében, 2009 augusztusában, az Ararát (Ağri Daği) megmászása után nekivágtunk a híres örmény-felföldi obszidián-lelőhelyek felkutatásának. Elsőként Ani, a középkori Örményország fővárosa (ma a világörökség részét képező romváros) környékén, egy különleges, ún. allochton obszidián-előfordulásra bukkantunk. A város mellett mély szurdokvölgyet véső Ahurján folyó (örményül: Ախուրյան, törökül: Arpaçay, az Araksz mellékága) mentén gyönyörű obszidián-kavicsokat fedeztünk fel. A kissé érdes, matt fekete felületű, tökéletesen gömbölyű kavicsokat kettépattintva feltárult azok obszidiánra jellemző üde, üvegfényű belseje. Nyilvánvaló, hogy az Arpaçay által görgetett és Ani környékén lerakott kavicsos hordaléktakaró szülőkőzeteit a folyó forrásvidéken kell keresni, s mivel a folyó a törökországi Kars várostól délnyugatra lévő Güllü Dağlariban ered, arra felé vettük hát az irányt.

A „rózsák hegységében” (a gül török szó rózsát jelent) a térképünk jelzett egy obszidián lelőhelyet (Obsidiyan Kaynaği, azaz: „obszidiánforrás”); és csodák csodájára, ettől a ponttól nem messze, egy frissen készített útbevágásban nagyon látványos obszidián-kibukkanásra leltünk, ahol a ragyogó fekete és mahagóni színű obszidián rétegek ún. autochton típusú lelőhelyen, szálban álló helyzetben tanulmányozhatók. Ráadásul itt az obszidián gyűjtése sem ördögtől való gondolat, hiszen ez a feltárás egy útépítés miatt kialakított tájseb. Ma már itt, a Güllü Dağlari gerincén egy kétsávos autóút vezet Karsból Erzurumba.

Kelet-Anatólia morfotektonikáját egymást sűrűn keresztező szerkezeti határok és vetők határozzák meg. Az Örmény-felföldön az ütköző lemeztöredékek miatt a miocén végétől aktív térrövidülés és kiemelkedés (kompressziós tektonika) zajlik, amit intenzív vulkáni tevékenység kísér. A szilíciumban gazdag, savanyú vulkanikus kőzetekből felépülő térségben látványos obszidián-vonulatokat tár fel az erózió vagy éppen az ember intenzív tájformáló tevékenysége.

 

Más kontinensek vulkáni területein további előfordulások ismertek, így különösen a kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgyben (az Etióp-magasföldtől Tanganyikáig), valamint a Csendes-óceánt övező „Pacifikus tűzgyűrű” mentén, így például Észak- és Közép-Amerika nyugati partvidékén, a Kamcsatka-félszigeten, a Japán-szigeteken, az Indonéz szigetvilágban, Új-Guineán, Melanézia néhány szigetén (Új-Britannia, Új-Írország, Vanuatu, Tonga), Új-Zélandon és a Húsvét-szigeteken.

[1] Régészeti vonalon a „kárpáti obszidián” térben elkülönülő lelőhely-csoportjain belül, jelezve a minőségi különbségeket és ezzel összefüggésben a felhasználási gyakoriságot, három csoportot különítenek el: a szlovákiai lelőhelyek a „kárpáti 1”-es (C1), a magyarországiak a „kárpáti 2”-es (C2), az ukrajnaiak a „kárpáti 3”-as (C3) jelölést kapták. A második csoporton belül az érintett települések (Erdőbénye és Tolcsva) kezdőbetűivel jelzik a vizuálisan is érzékelhető különbséget (részletesen lásd: Lelőhelyek Európa szívében – az Eperjes–Tokaji-hegyvidék obszidiánja.)