Az őskorban a legjobb minőségű kőeszköz alapanyagnak számító obszidián geológiai lelőhelyei kontinensünk két régiójában találhatók: a Kárpátok hegységrendszerében, valamint a Földközi-tenger néhány szigetén. A Mediterráneum „szigeti obszidiánjai”-nak lelőhelyei közül a két legfontosabb a Tirrén-tenger medencéjében található Lipari, valamint az Égei-tenger szigetvilágában fekvő Mílosz.
Tanulmányunkban e három lelőhely-csoport obszidiánjait hasonlítjuk össze részben természettudományi, részben történeti földrajzi szempontból. A téma szakirodalmának feldolgozása mellett az elmúlt több mint fél évtized terepi kutatásai alapján teszünk kísérletet a vulkáni üveg természettudományi, illetve és kultúr- és tájtörténeti jelentőségének összegzésére, a tudományos megismerésen túlmenően kitérve az obszidián, mint térségfejlesztési erőforrás témakörére.
(A tanulmány megjelent a Történeti Földrajzi Közlemények 2025. évi 3-4. számában.)
The natural and landscape historic significance of Zemplén obsidian in a European comparison – abstractIn our study, we compare from scientific and historical-geographical perspective the three most important obsidian sources of Europe: the Eperjes–Tokaj Mountains (Zemplén obsidian) and the two most important deposits of the „island obsidians” of the Mediterranean, Lipari and Milos. In addition to reviewing the scientific literature on the subject, based on more than half a decade of field research, we make an attempt to summarize the natural scientific, cultural, and landscape historical significance of the volcanic glass, focusing not only on the scientific knowledge but also on obsidian as a resource for territorial development. Zemplén obsidian, as a natural phenomenon rare even on a European level, as well as an internationally renowned cultural and historical phenomenon, is one of the manifestations of the „genius loci” of Tokaj-Hegyalja historic landscape. We do believe that the examples of geotourism in Milos and Lipari, which are heavily based on obsidian, should be followed in Tokaj-Hegyalja. Zemplén obsidian, which played a greater role than Milos and Lipari in the development of the European civilization in the prehistoric times, could become another pillar of landscape development in Tokaj Wine Region World Heritage Site, alongside viticulture and wine culture, with which it is closely related in many ways. |
Bevezetés
Az őskorban a legjobb minőségű kőeszköz alapanyagnak számító obszidián geológiai lelőhelyei kontinensünk két régiójában találhatók: a Kárpátok hegységrendszerében, valamint a Földközi-tenger néhány szigetén (1. ábra). A régészeti és archeometriai szakirodalomban kárpáti obszidián (Carpathian Obsidian) néven említett lelőhely-csoporton belül a legjelentősebb előfordulások az Északnyugati-Kárpátok részét képező Eperjes–Tokaji-hegyvidék középtájon, az egykori Zemplén vármegye területén vannak. Ezek elnevezésére – a részben tájföldrajzi alapon lehatárolt vármegyei felosztás alapul véve – a zempléni obszidián elnevezést alkalmazzuk (Baráz Cs. – Kiss G. 2024). A Mediterráneum „szigeti obszidiánjai”-nak lelőhelyei közül a két legfontosabb a Tirrén-tenger medencéjében található Lipari, valamint az Égei-tenger szigetvilágában fekvő Mílosz.
Tanulmányunkban e három lelőhely-csoport obszidiánjait hasonlítjuk össze részben természettudományi, részben történeti földrajzi szempontból. A téma szakirodalmának feldolgozása mellett az elmúlt több mint fél évtized terepi kutatásai alapján teszünk kísérletet a vulkáni üveg természettudományi, illetve és kultúr- és tájtörténeti jelentőségének összegzésére, a tudományos megismerésen túlmenően kitérve az obszidián, mint térségfejlesztési erőforrás témakörére.
Baráz Csabával közösen folytatott hazai és külföldi tanulmányútjaink tapasztalatait elmúlt években több szakmai tanulmányban és ismeretterjesztő cikkben foglaltuk össze, s tesszük közzé rendszeresen a „Jeles kövünk az obszidián” tematikus blogoldalon (www.obszidian.hu).
Az obszidián, mint természeti képződmény
Kontinensünkön az obszidián képződése az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulását kísérő vulkáni tevékenységhez kötődik. Az egyes lelőhelyeken azonban több millió éves eltéréssel működtek a riolitos jellegű termékeket, köztük a vulkáni üvegek képződését eredményező tűzhányók (2. ábra).
A zempléni obszidián a miocén kor badeni, szarmata és alsó pannon emeletében, 13,5–10,6 millió évvel ezelőtt keletkezett (Szepesi, J. et al. 2018). Az Eperjes–Tokaji-hegyvidék vonulatához kötődő obszidiánok – a Nagyszőlősi-hegységben található geológiai lelőhelyek vulkáni üvegjével együtt – európai viszonylatban a legidősebbek.
Az obszidiánok keletkezése óta a hegyvidék területén jelentős anyagátrendeződés zajlott, így kevés az elsődleges (autochton) földtani lelőhely, amelyek kisméretű (mm-es, ritkábban néhány cm-es nagyságrendű) gumói kőeszköz alapanyagaként nem jöhettek szóba. A feltehetően legfontosabb őskori gyűjtőhelyek másodlagos (allochton) jellegűek (pl. Céke – Csalános, Olaszliszka – Alsó-mező). Az őskori gyűjtőhelyek táji karakterét az azóta eltelt több tízezer év azonban kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatta. Az utolsó jégkorszak (würm) során olyan nagymértékű anyagátrendeződés következett be, melynek során a hegyvidék magasabb térségében (pl. az erdőhorváti Szokolya hegycsoportjában) lévő elsődleges jellegű gyűjtőhelyek akár le is pusztulhattak, a hegylábi térségben egyes másodlagos eredetű gyűjtőhelyek eltemetődhettek. A holocén korban a térségünkre jellemző intenzív talajképződés, valamint az eróziós anyagátrendeződés tájhasználat átalakulásával összhangban lévő változása szintén jelentősen befolyásolta a gyűjtőhelyek karakterét, az elérhető nagyobb méretű (dm-es nagyságrendű) obszidián példányok mennyiségét.
Mílosz és Lipari szigetén az Eurázsiai-hegységrendszer képződését kísérő fiatalabb, negyedidőszaki vulkáni ciklusokhoz kötődik az obszidián keletkezése.
Mílosz mindkét geológiai lelőhelyén (Nychia és Demeneghaki) a pleisztocén kor első felében, mintegy 1,6-9 millió évvel ezelőtt keletkezett a fekete vulkáni üveg (Arias, A. et al. 2006). A míloszi obszidiánok nagyméretű riolit lávadómok és vulkáni kúpok lejtőin, változatos geológia környezetben fordulnak elő. Helyenként kemény lávaárakhoz kapcsolódnak, máshol vulkáni törmelékkőzetekben (vulkanoklasztitokban), egyes helyeken idősebb robbanásos kitörések laza törmelékéből álló iszapárak (laharok) vegyes anyagában találhatók. A sziget testébe észak felől mélyülő Míloszi-öböl partján emelkedő Nychia hegyen az őskorban a felszínen nagy mennyiségben voltak elérhetőek a jó minőségű és kellően nagyméretű (nem ritkán emberfej nagyságú) obszidián gumók. A sziget keleti partja mentén fekvő, a tenger felé helyenként több mint száz méter magas, függőleges sziklafalakkal leszakadó Demeneghaki hegyen a felszínről elérhető vulkáni kőzetüveg előfordulása viszonylag koncentrált: a mintegy 300-400 méter széles obszidián tartalmú kőzetsáv nyugat-keleti csapásirányban, a parti sziklák felső részéig fut ki. A felszín alatti futó obszidián tartalmú kőzetsávot a hegy keleti oldalán mesterséges üregek mélyítésével érték el, s onnan termelték ki a fekete kőzetüveget. Jelen tudásunk szerint a Kárpátokban és a Mediterráneumban a Demenaghaki lelőhelyen kívül nem ismertek az obszidián felszín alatti bányászatára utaló nyomok.
Liparin a holocén korban, több szakaszban keletkezett obszidián, amelyek közül a legidősebbek kora 9 000-8 400 év (Canneto Dentro, Vallone del Gabellotto és Vallone Fiume Bianco) (Martinelli, M. C. et al. 2020). A fiatalabb obszidiánok már a történeti időkben keletkeztek: Forgia Vecchia – Kr. u. 776 körül, Rocche Rosse és Lami – Kr. u. 1200 körül, így ezek a kőszerszám-készítő őskori emberek számára még nem voltak elérhetőek. Helyi sajátosság, hogy az őskorban elérhető elsődleges obszidián lelőhelyek részben vagy teljesen eltemetődtek: a sziget északkeleti részén emelkedő, 477 méter tengerszint feletti magasságú Monte Pilato fiatal vulkánja helyenként több száz méter vastagon fedte be riolitos összetételű törmelékes és lávakőzetekkel – jórészt pumisszal (horzsakővel) – az őskori lelőhelyeket.
Habár a zempléni obszidián idősebb kora önmagában nem értékhordozó tényező, fontos megjegyezni, hogy az Eperjes–Tokaji-hegyvidék mintegy 13,5–10,6 millió éves obszidiánjai világviszonylatban már kifejezetten „öregnek” számítanak. Ennek oka, hogy az obszidián természetes körülmények között nem stabil, a kőzet az üveges szerkezet helyett földtörténeti léptékben viszonylag hamar kristályos állapotot vesz fel (pl. perlitesedés).
Mindhárom geológiai lelőhelyen az obszidiánok igen változatos karakterűek és változatos geológiai környezetben fordulnak elő. Elsősorban a jelenkori keletkezésre és ezzel összefüggésben a jól tanulmányozható kőzettelepülési viszonyokra, elsődleges vulkáni formakincsre vezethető vissza az a tény, hogy Lipari szigete az obszidián, mint természeti képződmény kutatásának egyik kiemelt helyszíne. A zempléni obszidián kapcsán fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az Eperjes–Tokaji-hegyvidék sokrétű riolitos kőzetsorozatai – s annak részeként az obszidiánt is tartalmazó kőzettestek előfordulásai – kontinentális szinten is egyedülállóak. További zempléni kuriózum a vörös színváltozat (vörösobszidián, mahagóni obszidián) előfordulása.
Az obszidián, mint kultúrtörténeti jelenség
Obszidián kőeszközök készítése és használata, távolsági kereskedelme
Az obszidián azon kevés anyagok egyike, amely az emberi történelem kezdetétől napjainkig használatban áll. A legősibb hasznosítást az őskőkori (paleolitikumi) pattintott kőeszközök képviselik.
A zempléni (a régészeti terminológiában kárpáti 1-es és 2-es) obszidián használatára a középső paleolitikumtól (mintegy 100 000 évvel ezelőttől) vannak régészeti leletek (bükki Suba-lyuk barlang; 3. ábra). A felső paleolitikumban, mintegy 28 000-26 000 éve (gravetti kultúra) – földtörténeti értelemben a pleisztocén jégkor Würm glaciálisa idején – a gravetti kultúra közösségeit már az obszidián kiterjedt használata és feldolgozása jellemezte. Legintenzívebb kiaknázását feltehetően a középső és késő neolitikumban, mintegy 8 000-6 500 éve (bükki és lengyeli kultúra) érte el. Az obszidián kőeszközök alapanyagaként való felhasználása a vaskor elején, mintegy 2 800 éve alapvetően megszűnt.
A Mediterráneum „szigeti obszidiánjai”-nak kiterjedt használata a kárpátiakhoz képest rövidebb múltra tekint vissza. Különleges jelentőségű a peloponnészoszi Franchthi-barlangban – Mílosz szigetétől mintegy 150 km-es távolságra – talált míloszi eredetű obszidián: a Kr. e. 11. évszázadra (felső paleolitikum) datált pattintott obszidián kőeszközök a modern ember hajózási képességének legrégibb ismert bizonyítékai az Égei-tenger térségéből (3. ábra).
A Mílosz szigetén gyűjtött és fejtett fekete vulkáni üvegből készült kőeszközök csak a középső vagy átmeneti kőkorszakban (mezolitikum), földtörténeti értelemben a holocén elején, mintegy 11 000 évvel ezelőtt terjedtek el szélesebb körűen a geológiai lelőhelyekkel nem rendelkező égei-tengeri szigeteken. Lipari és az obszidián közös története ennél is későbbtől, a neolitikum (újkőkor) elejétől íródik (ld. 3. ábra). A Tirrén-tenger medencéjébe kelet felől érkező hajózó népcsoportok tagjai mintegy 8 000 éve érték el a szigetet, s fedezték fel annak kőeszköz készítésre különösen alkalmas kőzetét. A lipari obszidián kőeszközök használata és távolsági kereskedelme a késő neolitikumban, mintegy 6 500-6 000 éve (Diana kultúra), a míloszi a korai bronzkorban, mintegy 4 600-3 900 éve (korai kükladikus kultúra) érte el csúcspontját, mind a kitermelés mennyisége, mind a szállítási távolsági tekintetében. A könnyen megmunkálható fémek feldolgozásának terjedésével Liparin a középső bronzkor végén, mintegy 3 300 éve, Míloszon néhány száz évvel később, a vaskor elejére szűnt meg az obszidián kőeszköz-alapanyagként való felhasználása. Az égei-tengeri szigeten a régészek a mükénéi kultúra peloponnészoszi és krétai palotáinak elhagyásával hozzák összefüggésbe, hogy az obszidián kőeszközök eltűnése viszonylag gyors, szinte összeomlás szerű volt.
A hazai és a külföldi kutatások egyaránt megerősítették az alapanyag minőségének kiemelt szerepét. Az őskori közösségek – a Kárpát-medencében és a Mediterráneumban egyaránt – nem feltétlenül a legközelebbi geológiai lelőhelyek anyagát használták, hanem a minőségi alapanyag érdekében akár nagyobb távolságot is megtettek, vagy szerezték be már közösségekkel kialakított kapcsolatokon keresztül.
Régészeti feltárások igazolják, hogy a jó minőségű zempléni (kárpáti) obszidiánból készült kőeszközök cserekereskedelmének hatósugara már a felső paleolitikumban – mintegy 20 000-12 000 éve – nyugaton a Bécsi-medencéig, északnyugaton a Morva-medencéig, északon Krakkó vonaláig, keleten a Dnyeszter folyó völgyéig terjedt: az obszidián volt „a Kárpát-medence első exportcikke” (T. Biró K. 1983, 2007). Az újkőkorban, az élelemtermelő gazdálkodás, földművelés elterjedésével tovább nőtt az obszidián jelentősége. A távolsági kereskedelem is egyre kiterjedtebb: neolit obszidián kőeszközök kerültek elő délen egészen Bosznia–Hercegovináig és Thesszáliáig, északon a Lengyel-alföldig. T. Biró Katalin szakirodalmi adatgyűjtése alapján az eddig ismert legtávolabbi régészeti lelőhely, ahonnan a zempléni (kárpáti) obszidián előkerült, a dániai Sjælland szigete – ez mintegy 1 000 kilométerre fekszik a geológiai lelőhelytől (T. Biró K. 2004; 4. ábra).
A Mediterráneum obszidián lelőhelyei közül az Égei-tenger medencéjében a míloszi, a Földközi-tenger nyugati medencéjében a lipariak voltak a legkedveltebbek. Ez részben az itteni jó minőségű vulkáni üvegek könnyű elérhetőségének, részben a két sziget központi fekvésének és a jó kikötési lehetőségeknek volt köszönhető. Míloszi obszidián kőeszközök ismertek a mai Görögország szárazföldi részéről, Kis-Ázsia nyugati partvidékéről, Krétáról és a Jón-szigetvilágból (ld. 4. ábra). A bronzkorban a legnagyobb szállítási távolság mintegy 500 km volt. Lipari szigetén gyűjtött obszidiánból készült kőeszközök kerültek elő Szicília, Málta, Észak-Afrika, Korzika, Dél-Franciaország, az Appennini-félsziget és Dalmácia számos régészeti lelőhelyéről (ld. 4. ábra). Kiváló minőségüket egyértelműen jelzi, hogy elterjedésük a késő neolitikumtól már szinte teljes mértékben átfedésben van a pantelleriai, palmarolai és a szardíniai eredetű fekete vulkáni kőzetüvegből készült eszközök elterjedési területével.
Érdekes tudományos tény, hogy a Mediterráneum északi peremének néhány őskori régészeti lelőhelyén a „szigeti obszidiánok” együtt fordulnak elő a zemplénivel (ld. 4. ábra): a kutatások „görög Makedónia” területén (Mandalo) míloszi és zempléni, az Adria-tenger északkeleti partvidékén (pl. Grotta della Tartaruga a „trieszti Karszt” területén) lipari és zempléni obszidián kőeszközök együttes előfordulását azonosították (Thorpe, O. W. et al. 1984, Kilikoglou, V. et al. 1996).
Összességében az obszidián és az ember kapcsolata a Kárpát-medencében közel százezer, a Mediterráneumban tízezer éves múltra tekint vissza. Ennek a kapcsolatnak a jelentősége az emberi civilizáció kialakulásának e kezdeti időszakában több szempontból is kiemelkedő: a fekete vulkáni üveg egyrészt az őskori ember szerszámkészítő készségének fejlődésében, másrészt a távolsági (csere)kereskedelem kialakulásában is alapvető szerepet játszott. Ez a kor ráadásul olyan jelentős változásoknak is az időszaka, mint például a vadászó-gyűjtőgető életmódról a mezőgazdasági termelésre való átállás, ami az obszidián megmunkálásának terén is változásokat hozott.
Táji szempontból közelítve: az obszidián kárpát-medencei geológiai lelőhelyeinek és a fekete vulkáni üveg feldolgozására létrejött műhelytelepeknek köszönhetően a zempléni „obszidián vidék” az európai civilizáció kialakulásának egyik kulcsterülete. E táj az őskorban egyike volt kontinensünk „sűrűn lakott” térségeinek, „gazdasági és kereskedelmi központjainak”. Az obszidián volt a legfontosabb terméke annak a távolsági kereskedelemnek, aminek révén az itt letelepedett őskori emberek Európa több száz kilométer távolságban elhelyezkedő tájaival, emberi közösségeivel álltak kapcsolatban.
Geoturizmus az „obszidiánok földjén”
Az obszidián, mint térségfejlesztési erőforrás
Míloszt és Liparit évente többszázezer turista keresi fel. Mindkét sziget turisztikai vonzerejének, ha nem is a leghangsúlyosabb, de fontos részét képezi gazdag földtudományi örökségük, s annak egyik elemeként az obszidián.
Közös vonás, hogy a helyi ékszerboltok kínálatában markánsan jelen vannak az obszidiánból készült nyak- és karláncok, fülbevalók, brossok. Lipari település sétálóutcáján az Obszidián háza (La Casa dell’Ossidiana) nevet viselő üzletben a fekete kőzetüvegből készül anyagú nyak- és karláncok mellett ősi kőeszközöket formázó függők és egyéb művészi igényességgel készül dísztárgyak is vásárolhatók. Tapasztalatunk szerint az obszidián anyagú ékszerekre a turisták közül sokan jellegzetes helyi jellegű ajándéktárgyként tekintenek, így azok különösen nagy vonzerővel bírnak számukra.
Mílosz: az obszidián földje („Milos: the land of Obsidian”) – olvasható több turisztikai szolgáltató honlapján, kiadványaiban, s tapasztalatunk szerint ez több mint egy turisztikai szlogen. A fekete vulkáni üveg több turisztikai vállalkozás marketingjébe is markánsan beépült: szálláshelyek, vendéglátó egységek nevében, arculatában jelenik meg e különleges szépségű kőzet. Néhány helyi turisztikai vállalkozás kínálatának is szerves részét képezi a szakvezetéses geotúrák szervezése, s annak programjaként a két „obszidián hegy” felkeresése.
Mindkét szigeten a turisztikai programkínálat fontos részét alkotják a földtudományi és bányászati örökségre alapozott bemutatóhelyek. Az ásványkincsekben különösen gazdag Míloszon a helyi közösségek megélhetésében évszázadok óta fontos szerepet játszott bányászatot helyezi középpontba a sziget legnagyobb kikötővárosában, Adamaszban működő Míloszi Bányászattörténeti Múzeum. Ennek hangsúlyos része az égei-tengeri obszidián geológiáját és kultúrtörténetét bemutató Zafeirisz Vaosz Obszidián Gyűjtemény. A sziget fővárosában, Plaka településen a Míloszi Régészeti Múzeum kiállításán is markánsan jelenik meg a régészeti obszidián. Lipari szigetén, az újkőkor óta lakott Fellegvárban rendkívül gazdag helyi régészeti anyaggal várja a látogatókat az Eoli-szigetek Regionális Régészeti Múzeum. A bemutatóhely őskort bemutató részlegén a neolitikumtól a bronzkorig több vitrinben is megjelennek a pattintott obszidián anyagú kőeszközök. A múzeum másik részlege az Eoli-szigetek vulkanizmusát helyezi a középpontba, az obszidián hangsúlyos bemutatásával.
A zempléni obszidián egyelőre jórészt csak a hazai és külföldi ásványgyűjtők érdeklődésére tart számot. Habár a térségben van két olyan magántulajdonban lévő ásványgyűjtemény (Tokaj és Tállya), amelynek anyagában az ásványok szépségét idéző obszidián néhány példánya is helyet kap, ezek nem épülnek be szervesen a térség turisztikai kínálatába. Néhány borászat is egyre inkább érzi a bor és obszidián kapcsolatát, de e kezdeményezések (pl. obszidián bor) egyelőre elszigeteltek, a turizmusra táji szinten nincs érdemi hatásuk.
Tanulmányunkban igyekeztünk rávilágítani, hogy az obszidián a tokaj-hegyaljai táj egyik európai szinten is ritka természeti képződménye, s egyben nemzetközileg is ismert kultúrtörténeti emléke, s mint ilyen a „genius loci”-nak, „a hely szellemének” egyik megnyilvánulása. Nem véletlen azonban, hogy ezt több mint egy évszázadon keresztül csak néhány tudós és gondolkodó ismerte fel, hiszen a táj egy mélyebb, rejtettebb hatását, a tokaj-hegyaljai táj szakralitásának egyik dimenzióját képviseli. Az obszidiánra hangsúlyosan építő geoturizmus míloszi és lipari példáit Tokaj-Hegyalján is követendőnek tartjuk. Vajon miért ne válhatna az európai civilizáció őskori kialakulásában, fejlődésében a míloszinál és liparinál mind időtávját, mind térbeli kiterjedését tekintve nagyobb szerepet játszó zempléni obszidián, mint „jeles kő” – a szőlőtermesztés és a borkultúra mellett, azzal egyébként több vonatkozásban is szoros kapcsolatot mutatva – e világörökségi térségünk fejlesztésének másik pillérévé? Meggyőződésünk, hogy a térség turizmusának fejlesztése során elsősorban az obszidiánhoz hasonló táji specifikumokra érdemes alapozni, mivel ezek hosszú távon is hozzájárulhatnak a térség fejlődéséhez, az itt élők boldogulásához.
Felhasznált irodalom
Arias, A. et al. (2006): New data for the characterization of Milos obsidians. Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry. Vol. 268. No. 2. pp. 371–386
Baráz Csaba – Kiss Gábor (2024): A zempléni obszidián tájföldrajzi szemléletű kutatása: új felismerések, lehetséges hasznosítás. In: Kókai Sándor (főszerk.): Történeti Földrajzi Közlemények. 12. évfolyam. 3-4. lapszám. pp. 171-183.
Kilikoglou, V. –Bassiakos, Y. – Grimanis, A. P. –Souvatzis, K. – Pilali-Papasteriou, A. –Papanthimou-Papaefthimiou, A. (1996): Carpathian Obsidian in Macedonia, Greece. Journal of Archaeological Science. 23. pp. 343–349
Kiss Gábor (2024): Mílosz, az obszidián földje. Földgömb. XLIII. évfolyam. 374. lapszám. pp. 46-53.
Martinelli, Maria Clara et al. (2020): Prehistorical Obsidian Sources in the Island of Lipari (Aeolian Islands). Open Archaeology 6. pp. 393–402
Szabó József (1867): A Tokaj-Hegyalja obsidiánjai. A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. 3. pp. 147-172.
Szádeczky Gyula (1887): A magyarországi Obsidianok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra. Értekezések a Természettudományok Köréből. 16. pp. 1-64.
Szepesi, János et al. (2018): Geology of Tokaj Mountains obsidians. Archeometriai Műhely. XV/3. pp. 167-179.
T. Biró Katalin (1983): Egykori exportcikkünk: az obszidián. Természet Világa. 2/80. pp. 80-82.
T. Biró Katalin (2004): A kárpáti obszidiánok: legenda és valóság. Archeometriai Műhely 2004/1.
T. Biró Katalin (2007): Az obszidián kultúrtörténete. in: Baráz Cs. – Kiss G. (szerk.): Abaúj és Zemplén határán. A Zempléni Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger. pp. 279-282.
Thorpe, O. W. – Warren, S. E. – Nandris, J. G. (1984): The distribution and provenance of archaeological obsidian in central and eastern Europe. Journal of Archaeological Science. 11/3. pp. 183-212.
Tykot, Robert H. (2019): Geological Sources of Obsidian on Lipari and Artifact Production and Distribution in the Neolithic and Bronze Age Central Mediterranean. Open Archaeology 5. pp. 83–105
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm Baráz Csabának (obszidian.hu) a közös zempléni és lipari terepi kutatásokat, az inspiráló jellegű szakmai beszélgetéseket, valamint a jelen tanulmány kapcsán megfogalmazott észrevételeket, javaslatokat.
Köszönöm Kókai Sándor főiskolai tanárnak (Nyíregyházi Egyetem) és Tamás Edit igazgatónak (Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Rákóczi Múzeuma) a közreműködését a tanulmány megjelenésében.
Hivatkozás / Citation
Kiss Gábor (2025): A zempléni obszidián természet- és tájtörténeti jelentősége európai összehasonlításban. In: Történeti Földrajzi Közlemények (főszerk. Kókai Sándor). 2025/3-4. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma a Bodrogközi Művelődési Egyesület és a MTA Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottsága Történeti Földrajzi Albizottsága által 2025. október 16-án rendezett VI. Sárospataki Tájföldrajzi Tudományos Konferencia előadásai. Sárospatak Nyíregyháza. pp. 202–211.
Kiss, Gábor (2025): A zempléni obszidián természet- és tájtörténeti jelentősége európai összehasonlításban / The natural and landscape historic significance of Zemplén obsidian in a European comparison. In: Historical Geography Reports (editor-in-chief: Kókai, Sándor). 2025/3-4. Presentations of the VI. Regional Geographical Conference in Sárospatak organized by the Rákóczi Museum of Hungarian National Museum, the Bodrogköz Cultural Association, and the Historical Geography Subcommittee of the Social Geography Scientific Committee of the Hungarian Academy of Sciences. Sárospatak – Nyíregyháza. pp. 202–211.