Az őskori ember által használt kőeszközök alapanyagként szolgáló éjfekete obszidián és Méloszi Aphrodité (Milói Vénusz) hófehér márványból készült szobra. Kiterjedt bányatájak és turisták százezreit fogadó luxusüdülőhelyek. Felhagyott, kiégett füvű agroteraszok és idilli szépségű, földtani örökségi értékkel is bíró tengerpartok. Az égei-tengeri Mílosz több vonatkozásban is az ellentétek szigete. Számunkra, a zempléni obszidián hazájából érkező geográfusok számára azonban elsősorban a Mediterráneum „szigeti obszidiánjai”-nak az egyik legfontosabb lelőhelye. Ismerkedjünk meg az égei-tengeri vulkanizmus különleges szépségű vulkáni termékével, a míloszi obszidiánnal és annak lelőhelyeivel!
Neves obszidián-kutató elődök nyomában
Szabó József és Szádeczky Gyula tollából az 1860-1880-as évek között több tanulmány jelent meg az obszidián zempléni (tokaj-hegyaljai és zempléni-szigethegységi) lelőhelyeiről. Ezekben a szakcikkekben –, ahogy Szabó József 1883-ban megjelent Geologia című nagy ívű munkájában is – több utalás történik a míloszi obszidiánokra. Nem véletlenül, s nem csak irodalmi hivatkozások alapján. 1876 nyarán ugyanis Szabó József geológus professzor személyesen is tanulmányozta a míloszi lelőhelyeket. Az itt gyűjtött példányok ma is az Eötvös Loránd Tudományegyetem ásvány- és kőzettárát gazdagítják.
Közel másfél évszázaddal később, 2024 szeptemberében – lélekben is „a legnagyobb magyar geológus” nyomában járva – egy közel egyhetes tanulmányút keretében tanulmányoztuk az obszidián legfontosabb égei-tengeri előfordulásait. Immáron személyes benyomásaink alapján is megerősíthetjük: a mintegy 151 km2 területű, alig 5000 fő által lakott Mílosz szigetére használt „az obszidián földje” („Milos: the land of Obsidian”) kifejezés több mint egy turisztikai szlogen.
Szunnyadó tűzhányók, aktív vulkáni utóműködés kontinensünk déli határán
A Földközi-tenger térségében az obszidiánok kialakulása az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulását kísérő harmad- és negyedidőszaki vulkáni tevékenységhez kötődik. A három obszidiánt rejtő sziget – Antipárosz (Antiparos), Mílosz (Milos) és Gyali (Giali, Yalì) – a Dél-égei vulkáni íven helyezkedik el. Az Eurázsiai-kőzetlemez részét képező Égei-mikrolemez és az Afrikai-kőzetlemez közeledése, utóbbi alábukása által kiváltott vulkáni tevékenység a földtörténet pliocén és pleisztocén korában, napjainktól számítva 3,5 millió évtől 90 ezer évig terjedő időszakban mutatta a legnagyobb aktivitást. Az egykori tűzhányók ma már ugyan „szunnyadnak”, ugyanakkor a korábban aktív vulkáni környezetre – több más helyszín, így például Sousaki, Methana, Szantorini (Santorini), Niszirosz (Nisyros) mellett – Míloszon is hévforrások, magas hőmérsékletű gőz- és gázfeláramlások (fumarolák, szolfatárák) utalnak.
Mílosz földtani felépítését, mai formavilágát alapjaiban meghatározó tűzhányók kezdetben, mintegy 3,5 millió évvel ezelőtt (középső pliocén) sekélytengeri környezetben működtek, s a robbanásos jellegű tevékenységük során vastag vulkáni törmelékes kőzetrétegekkel borították be a metamorf kőzetekből álló idősebb szigetmagot. Az első vulkáni szakaszt mintegy 3 millió éve (felső pliocén) egy jórészt andezites lávaárakat produkáló vulkáni tevékenység követte. Mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt nagyobb szilícium-dioxid (SiO2)-tartalmú (savanyú), riolitos jellegű kőzeteket létrehozó kitörések kezdődtek. Az obszidiánok az ekkor létrejött nagyméretű riolit lávadómok és vulkáni kúpok – Nychia és Demenaghaki – lejtőin, változatos geológia környezetben fordulnak elő.
Míloszon az utolsó vulkáni kitörések mintegy 380 ezer és 90 ezer évvel ezelőtt zajlottak, a forró magmával érintkező víz miatt hatalmas robbanásos, ún. freatomagmás kitörések formájában. Ezek hozták létre Trahilas és Fyriplaka látványos tufagyűrűit a sziget északnyugati, illetve déli részén. A Fyriplaka-kráter közelében még ma is aktív vulkáni utóműködéses jelenségeket, fumarolákat és szolfatárákat (pl. Kalamos), tenger alatti hévforrásokat (pl. Paleochori-part) tanulmányozhatunk.
A míloszi obszidián „természete”
Az Égei-tengeri lelőhelyek közül a legidősebb obszidiánok Antipároszon találhatók, koruk 5,4-4,0 millió év. Ennél fiatalabbak a míloszi obszidiánok, amelyek egy későbbi vulkáni ciklus során keletkeztek, mintegy 1,6-0,9 millió évvel ezelőtt. A részletes geológiai kutatások szerint a két nagyobb előfordulás közül a Míloszi-öböl északi partján emelkedő Nychia hegy obszidiánja az idősebb, míg a sziget keleti partja mentén fekvő Demenaghaki fekete vulkáni üvegeit létrehozó vulkanizmus mintegy félmillió évvel később zajlott.
A míloszi obszidiánok nagyméretű riolit lávadómok és vulkáni kúpok – Nychia és Demenaghaki – lejtőin, változatos geológia környezetben fordulnak elő. Helyenként kemény lávaárakhoz kapcsolódnak, máshol vulkáni törmelékkőzetekben (vulkanoklasztitokban), egyes helyeken idősebb robbanásos kitörések laza törmelékéből álló iszapárak (laharok) vegyes anyagában találhatók. Az obszidián gumókat tartalmazó kőzetsávokat, kőzetlencséket több helyen kisebb-nagyobb kiterjedésben perlites kőzettestek veszik körül, bennük helyenként kisebb obszidián szemcsékkel (marekanitokkal).
A míloszi obszidiánok színe fekete és grafitszürke, sok példányon fekete-szürke sávozottság figyelhető meg. A friss törésfelületek kivételével az obszidián gumók egy részének felszíne matt, ugyanakkor a zempléni obszidiánokra is jellemző hidratációs kéreg itt is sok példányon figyelhető meg. Ritkán mélyen barázdált felszínű gumók is fellelhetők. Gyakoriak a szögletes gumók, amelyeket letompult élekben találkozó síklapok határolnak. Különlegesek az oszlopos jellegű, megjelenésükben a megmunkált magkövekre emlékeztető termésobszidiánok. A két „obszidián hegy” lábánál fekvő tengerpartokon gyakoriak a tengervíz hullámzása által lekerekített, matt szürke felületű obszidián kavicsok.
Az elmúlt évtizedben kiemelt figyelem irányul egy különleges ritkaságra: a gömbölyded formájú, mélyen barázdált felszínű példányokra újabban a „sárkányüveg obszidián” (dragonglass obsidian) nevet használják. A Trónok harca (Game of Thrones) és a Sárkányok háza (House of the Dragon) fantasy sorozatokból ismert, sárkánytojásokra emlékeztető példányokat rendkívül drágán, ugyanakkor illegálisan árusítják a világhálón.
Az obszidián példányok mérete a mm-es nagyságrendű marekanit szemcséktől az emberfej nagyságú gumókig terjed. Utóbbiak – a kárpáti lelőhelyekkel ellentétben – nem számítanak ritkaságnak.
A míloszi obszidiánok mind kémiai összetételüket, mind méretüket tekintve térségi viszonylatban a legalkalmasabbak voltak pattintott kőeszközök előállítására. Az őskorban jelentőségüket növelte, hogy a másik két égei-tengeri sziget obszidiánja csak korlátozottan volt alkalmas a korabeli mindennapokban nélkülözhetetlen pengék, kaparók, kések, nyíl- és dárdahegyek készítésére. Az antipároszi Szorosz (Soros)-hegy geológiai lelőhelyein maximum néhány centiméteres nagyságrendű gumók fordulnak elő, amelyekből csak kisebb méretű kőeszközöket tudtak pattintani, s ezeket jórészt helyben használták. A Gyali szigetén fellelhető fényes, gyakran áttetsző obszidiánok különösen szép megjelenésűek, ugyanakkor kevésbé jól pattinthatók: az ütésre létrejövő törésfelületek gyakran „szabálytalanok”. Az itt gyűjtött obszidiánból a Kréta szigetén virágzó bronzkor minószi civilizáció (Kr. e. 2700 – Kr. e. 1450) embere jórészt egyedi jellegű fekete edényeket, vázákat készített.
| Az Égei-tenger tágabb környékén a míloszi obszidiánok mind kémiai összetételüket, mind méretüket tekintve a legalkalmasabbak voltak pattintott kőeszközök készítésére. |
A míloszi obszidián őskori elterjedését segítette, hogy a sziget az Égei-tenger déli medencéjében viszonylag központi helyzetben található, közel (150-200 km) az európai kontinens szárazföldi részéhez. Ez különösen fontos szempont lehetett a hajózási ismeretek elsajátításának kezdeti időszakában. Mindkét obszidiánban különösen gazdag míloszi lelőhely közvetlenül a tengerparton fekszik, s ez a földrajzi adottság szintén megkönnyítette a kőeszköz alapanyagok elszállítását. A gyali obszidiánok például feltehetően a biztonságos kikötés lehetőségének korlátozottsága miatt sem kerültek be nagyobb mennyiségben a távolsági kereskedelemi forgalomba.
Tízezer év, ötszáz kilométeres ellátási zóna: a míloszi obszidián távolsági kereskedelme
A Mediterráneum „szigeti obszidiánjainak” kiterjedt használata a kárpátiakhoz képest rövidebb múltra tekint vissza. A zempléni (a régészeti nevezéktanban C1-es és C2-es) obszidiánt mintegy 28000-26000 évvel ezelőtt – a pleisztocén jégkor utolsó eljegesedésének (Würm) utolsó időszakában, a régészeti korbeosztás szerint a felső paleolitikumban – a Kárpát-medence vadászközösségeinek tagjai már kiterjedten dolgozták fel és használták. A „szigeti obszidiánok” azonban csak később, mintegy 11000 évvel ezelőtt – a középső vagy átmeneti kőkorszakban (mezolitikum), földtörténeti értelemben a jelenkor (holocén) elején – terjedtek el szélesebb körűen a geológiai lelőhelyekkel nem rendelkező szigeteken és a szárazföldi kontinensrészeken.
Különleges jelentőségű a peloponnészoszi Franchthi-barlangban – Mílosz szigetétől mintegy 150 km-es távolságra – talált míloszi eredetű obszidián: a Kr. e. 11. évszázadra (felső paleolitikum) datált pattintott obszidián kőeszközök a modern ember hajózási képességének legrégibb ismert bizonyítékai az Égei-tenger térségéből. Vajon mi vette rá a part menti meredek mészkősziklába mélyülő barlang jórészt tengeri halászatból élő egykori lakóit, hogy lélekvesztőikkel elhagyják az Argolic-öböl ismerős vizeit, és a nyílt tenger felé vegyék az irányt? Csak a szokásosnál erősebb északnyugati szél sodorta el őket? Vagy kimondottan új, jobb minőségű kőeszköz alapanyagok felfedezése miatt vállalkoztak a hosszú és veszélyes nyílttengeri útra? Vajon hány szigetet jártak be, míg felfedezték a mai Míloszt és a sziget testébe észak felől mélyülő Míloszi-öböl partján emelkedő Nychia hegy obszidián előfordulását?
| A peloponnészoszi Franchthi-barlangban, Mílosz szigetétől körülbelül 150 km-es távolságban talált míloszi eredetű, mintegy 13 000 éves pattintott obszidián kőeszközök a modern ember hajózási képességének legrégibb ismert bizonyítékai az Égei-tenger térségéből. |
Mivel Míloszon az első állandó települések csak a késő neolitikumban (Kr. e. 5. évszázad) jöttek létre, feltehetően több évszázadon keresztül a Peloponnészoszról és a már korábban benépesült szigetekről érkező kisebb csoportok saját igényeik kielégítésére, rövid időszakok során fejtették az obszidiánt. Az obszidián kőeszközök használata és távolsági kereskedelme a bronzkorban vált kiterjedtebbé. A fekete vulkáni üveg míloszi kitermelése a Kr. e. 3. évezredben, a korai bronzkori „korai kükladikus kultúra” időszakában érte el csúcspontját. Ebben az időszakban a Nychia mellett már intenzíven termelték a sziget túloldalán fekvő Demenaghaki hegy obszidiánját is.
A Kr. e. 2800 és Kr. e. 1100 közötti időszakban nem csak a távolsági kereskedelembe kerülő obszidián mennyisége maradt magas szinten (a fémfeldolgozás terjedése ellenére), hanem a hajózási ismeretek fejődésével, a nagyobb és gyorsabb vitorlás hajók használatának köszönhetően nőtt a szállítási távolság is. A sziget északi partja mentén, a két geológiai lelőhelytől nagyjából azonos távolságban, ebben az időszakban virágzott fel Phylakopi települése. A bronzkori erődített telepen a régészeti leletek tanúsága szerint nagy mennyiségben készítettek kőeszközöket a kitűnő minőségű obszidián alapanyagból.
A közeli kisebb-nagyobb szigeteken túlmenően míloszi obszidián kőeszközök ismertek Krétáról, Kis-Ázsia nyugati partvidékéről, a mai Görögország szárazföldi részéről és a Jón-szigetvilágból. A legtávolabbi ismert régészeti lelőhely az egykori Makedóniában, a szigettől mintegy 500 km-es távolságban van. A „görög Makedónia” területén található Mandalo késő neolitikumi – kora bronzkori (Kr. e. 4500-3200) régészeti lelőhelyén a míloszi és zempléni obszidiánok együtt fordulnak elő.
A míloszi obszidián kitermelése és távolsági kereskedelme a vaskor elejére, mintegy 3000 éve – a zempléni obszidián kőeszközök alapanyagként való felhasználásához hasonlóan – alapvetően meg is szűnt. A viszonylag gyors összeomlást a görög régészek a mükénéi kultúra peloponnészoszi és krétai palotáinak elhagyásával állítják párhuzamba.
Érdekes szakmai kérdés, s nem csak itt, hanem a zempléni „obszidián vidéken” is: vajon termésobszidián gumókat, előformált magköveket vagy a már felhasználásra kész pattintott kőeszközöket szállították el a felhasználási helyre? Míloszon a régészeknek erre helyszíni tapasztalatok alapján van megalapozott válasza. Mindkét „obszidián hegyen” igen nagy mennyiségben található a felszínen pattintási hulladék, miközben nagyméretű magköveket viszonylag kis számban találtak, ami alapján megalapozott a feltételezés, hogy elsősorban előformált magkövekkel pakolták meg a szállítóhajókat.
A míloszi obszidiánok mintegy tízezer éves időtartamra kiterjedő gyűjtése és használata során becslések szerint tizenháromezer tonna obszidiánt termeltek ki a szigeten, amelyből mintegy nyolcvanmillió kőeszközt és egyéb műtárgyat készítettek (forrás: Milos Mining Museum).
Mílosz „obszidián hegyei”
A szigeten az obszidián két különösen gazdag lelőhelye a Nychia és a Demenaghaki. A két „obszidián hegy” változatos vulkáni kőzetösszletében nagy mennyiségben lelhető fel a fekete vulkáni kőzetüveg. Mivel mindkét geológiai lelőhely a tengerpart közelében fekszik, az itt fejtett obszidiánból készült magkövek és kőeszközök elszállítása is viszonylag könnyű volt.
Nychia
A Nychia (jelentése: köröm) hegy riolitos jellegű vulkáni kőzetekből felépülő lávadómja a sziget testébe mélyen benyúló Míloszi-öböl északi partja mentén, Adamasz (Adamas) kikötővárosa közelében emelkedik. Legmagasabb pontja 128 méter, dél felé egy lealacsonyodó gerinccel nyúlik be a legmélyebben az öbölbe. Itt található a Bombarda-fok, felette a sűrű komp- és hajóforgalmat segítő világítótoronnyal. A tengerpart felőli oldalon és két oldalt egyaránt meredek, helyenként függőleges falakkal kifutó gerincen egymás közelében számos természetes obszidián előfordulás található, lehetővé téve a változatos geológiai környezet tanulmányozását. Ami az őskorban ennél sokkal fontosabb volt: a gyűjtés is viszonylag könnyű volt. A Bombarda név a régészeti szakirodalomban is sűrűn előfordul, mivel környéke az obszidián kitermelésének és elsődleges feldolgozásának (magkövek készítése) egyik kiemelt színhelye volt. A felszínt helyenként szinte teljesen beborítja az őskori műhelytelepeken folyó munka után visszamaradt pattintási hulladék. Feltehetően a sok kisebb-nagyobb, az emberi körömre emlékeztető obszidián törmelék jelenlétével áll összefüggésben a hegy elnevezése is.
A szállításra előkészített magköveket a hegy lábánál rakták hajókra, és szállították el a felhasználási helyekre. Mind a geológiai, mind a közlekedésföldrajzi adottságok kedvezőek voltak ahhoz, hogy a Nychia hegy az Égei-tenger tágabb környékének legnépszerűbb obszidián lelőhelye legyen a mezolitikumtól kezdődően a bronzkor végéig, mintegy 10 000 éven keresztül.
| A páratlan geológiai és közlekedésföldrajzi adottságok miatt a Nychia hegy az Égei-tenger tágabb környékének legnépszerűbb obszidián lelőhelye volt mintegy 10 000 éven keresztül. |
Demenaghaki
A 278 méter tengerszint feletti magasságban tetőző Demenaghaki hegy hatalmas hegytömege kelet felé több mint száz méter magas, helyenként függőleges sziklafalakkal szakad le az Égei-tenger felé. E lelőhelynél a felszínről elérhető vulkáni kőzetüveg előfordulása viszonylag koncentrált: a mintegy 300-400 méter széles obszidián tartalmú kőzetsáv nyugat-keleti csapásirányban, a parti sziklák felső részéig fut ki. A felszín alatti futó obszidián tartalmú kőzetsávot mesterséges üregek mélyítésével érték el, s onnan termelték ki a fekete kőzetüveget. Ez igazi különlegesség, hiszen például a Kárpátok, az Örmény-magasföld és az Anatóliai-fennsík geológiai lelőhelyein az obszidián gumókat jellemzően a felszínről gyűjtötte az őskor embere.
| Jelen tudásunk szerint Európában és Kis-Ázsiában a Demenaghaki lelőhelyen kívül nem ismertek az obszidián felszín alatti bányászatára utaló nyomok. |
Habár a Demenaghaki partvidéke valószínűleg az őskorban is vadabb, nehezebben elérhető vidéknek számított, e lelőhely gazdagsága és jelentősége nem marad el a Nychia hegytől. A magköveket és kőeszközöket a hegy keleti lábánál rakták hajókra, és szállították el a felhasználási helyekre. Itt, az Angali-parton ma egy, az obszidiánt az arculatában és marketing-kommunikációjában is markánsan megjelenítő luxusszálloda várja a pihenni vágyókat. Az üdülőhely kiépítését megalapozó földmunkák során az egykori műhelytelepet és kikötőhelyet is feltárták a régészek. A hozzánk hasonló geo-túrázóknak egyedülálló élmény, hogy itt sznorkelezés közben is obszidián kavicsokat lehet találni.
E két kiemelkedő jelentőségű lelőhelyen túlmenően mind természetes obszidián tartalmú kőzettestek, mind pattintott obszidián kőeszközök a sziget számos pontján fellelhetőek. Vagyis nem alaptalan az „obszidián földje” elnevezés, amire a turisták körében egyre népszerűbbé váló szigeten tudatosan építenek is.
|
Opsis Az obszidián nevére vonatkozóan a legtöbb geológia és régészeti szakmai tanulmányban, népszerűsítő cikkben a Plinius-féle eredeztetést találjuk. E szerint a vulkáni üveget egy Obsius nevű római katonáról nevezték el, aki Etiópiában talált ilyen fekete színű, üveges jellegű kőzetet. Ennél valószínűbbnek tartjuk, hogy a kőzettípus neve a latin „obsidio” kifejezésből származik, amely a küzdelemmel, harccal, illetve a védekezéssel, a veszély elhárításával kapcsolatos régi, latin szó. Erről bővebben írunk „Az obszidián név eredetéről”, illetve „On the origin of the name obsidian” című tanulmányunkban. Az Égei-tengeri lelőhelyek környékén egy harmadik névmagyarázat is ismert. Az obszidián elnevezést a látvány / kinézet / arc jelentésű ősi görög „opsis” szóra vezetik vissza. A térségben elterjedt népi hiedelem szerint ez a magas üvegfényű kőzet képes a tárgyak „bálványainak” visszatükrözésére. Mások szerint az itteni lelőhelyeken gyűjtött obszidiánból készült tükrökben megjelenő látványra utal ez a kifejezés. Érdekes tény, hogy a Míloszi Bányászati Múzeumban a Plinius-féle névmagyarázatot ismertetik. Ugyanakkor a szigeten több helyen is találunk utalást, hivatkozást a térségi jellegű eredeztetésre. Erre a legjobb példa a pollóniai Opsidianos Art Café Bar, ahol a kávé és más finomságok mellett obszidiánból készült ékszereket is vásárolhatunk, s a tulajdonos, Ianis Vichos a művészkávézó nevének eredetét is szívesen elmeséli. Adamasz több ékszerüzletében –, amelyekben a míloszi termésobszidiánokat előszeretettel használják dekorációs célokra is – rövid ismertető formájában szintén találkoztunk a kőzetnév eredetét a görög obsis szóra visszavezető magyarázattal.
|
Geoturizmus az „obszidián földjén”
Mílosz szigetét egyedülálló turisztikai célponttá teszi gazdag földtudományi öröksége, aminek csak egyik eleme az obszidián. A fekete vulkáni üveg páratlanul gazdag lelőhelyeit, a különleges szépségű tengerpartok földtani feltárásait, az aktív vulkáni utóműködési jelenségek nyomait szakvezetéses geotúrák keretében ismerhetik meg a természeti élmények iránt érdeklődők.
Az obszidián Mílosz több turisztikai vállalkozásának turisztikai marketingjébe is markánsan beépült. Szálláshelyek, vendéglátó egységek nevében, arculatában jelenik meg e különleges szépségű kőzet. Legmarkánsabban, nemzetközi szinten is egyedülálló módon a Demenaghaki hegy lábánál fekvő Milos Cove luxusüdülőhelyen. A helyi ékszerboltok kínálatának is hangsúlyos részét képezik az obszidiánból készült nyak- és karláncok, fülbevalók, brossok, de egy kis csavarral: mivel a míloszi obszidián védelem alatt áll, kizárólag máshol gyűjtött alapanyagból készült termékek árusíthatók, a kirakatokban pedig csak termésobszidián gumók és szöveges információk utalnak a fekete vulkáni üveg helyi előfordulásaira.
Az ásványkincsekben különösen gazdag Míloszon a helyi közösségek megélhetésében évszázadok óta fontos szerepet játszott a bányászat. Erre emlékezve – s egyben az ide érkező turistáknak is tartalmas programlehetőséget kínálva – a sziget legnagyobb kikötővárosában, Adamaszban egy bányászattörténeti múzeumot hoztak létre. A tematikus kiállítás kiemelkedő része az égei-tengeri obszidián geológiáját és kultúrtörténetét bemutató Zafeirisz Vaosz (Zafeiris Vaos) Obszidián Gyűjtemény. A sziget fővárosában, Plaka településen a Míloszi Régészeti Múzeum kiállításán is markánsan jelenik meg a régészeti obszidián.
Az Adamaszban található Míloszi Bányászati Múzeumban külön tematikus kiállítást szenteltek az Égei-tenger három szigetén előforduló obszidiánnak. A tárlókban termésobszidiánok, valamint obszidián magkövek és pattintott kőeszközök gazdag választéka látható.
Az obszidiánra hangsúlyosan építő geoturizmus míloszi példáját Tokaj-Hegyalján is követendőnek tartjuk. Vajon miért ne válhatna az európai civilizáció őskori kialakulásában, fejlődésében a míloszinál fontosabb szerepet játszó zempléni obszidián, mint „jeles kő” – a szőlőtermesztés és a borkultúra mellett – világörökségi térségünk fejlesztésének másik pillérévé?
Köszönetnyilvánítás:
Köszönöm dr. Horváth Gergely és dr. Papp Gábor segítségét jelen tanulmány összeállításában.
Jelen tanulmány rövidebb verziója a Földgömb magazin 2025. január-februári számában jelent meg.
(Forrás: Wikipédia)