Az obszidián filológiája (3. rész ▪ Armenia Magna)
Az obszidián név eredete, jelentése, valamint az obszidián egyéb elnevezései
[Az obszidián szó (hangalak, leírt jel), illetve fogalom (elmebeli kép, absztrakt tartalom) és változatai (kifejezések) eredetének, jelentésének, szerkezetének feltárását, hitelességük megállapítását, a kulturális kontextusaik értelmezését a jelen bejegyzés 1. részében (Plinius természetrajza) található 1. táblázatban felsorolt, szövegkritikai módszerekkel feldolgozott, különböző nyelvű (latin, görög) források (kéziratok, dokumentumok) elemzésével igyekeztem elvégezni. Ennek a szerteágazó (az örmény nyelvterületre is ellátogató), nagyívű filológiai nyomozásnak a kivonata, az eredmények vázlatos bemutatása ez a három részes bejegyzés.]
3.A) A vanakat ontológiája
A mediterráneumi és kárpáti obszidián-előfordulások mellett Eurázsia harmadik legjelentősebb obszidiánlelőhely-csoportja az Örmény-felföldön[1] (a korabronzkori Kura-Araxes kultúra, az ókori Urartu és Magna Arménia hajdani területén) található. A fekete vulkáni kőzetüvegnek, az őskori és ókori civilizációk egyik legkülönlegesebb ásványi nyersanyagának az örmény neve és jelentéstartalma jól korrelál az európai obszidián-etimológiákkal. Az obszidiánt ezen a vidéken ugyanis az örmény վանակատ / vanakat szóval illetik, azaz ’van-i kő’. A vanakat tágabb értelemben ’fekete kő’, ’kemény vulkanikus üveg’ (Ապակեքար / apakekar) jelentéssel bír. Szó szerinti fordítása ’üvegkő’ (ապակի = ’üveg’; քար = ’kő’), illetve ritkábban ‘értékes kő’, ‘drágakő’.[2]
A szó etimológiája az örmény վան / van ’kolostor’ (szerzetesek által lakott és irányított, vallásos célokat szolgáló, szentséggel kapcsolatos intézmény vagy építmény), illetve ’hely’ gyökből és az ակատ (akat) ’kő’ elem összetételéből származik, tehát eredeti jelentése ’szentséges kő’ (oltárkő, jeles kő stb.) vagy ’van-i kő’, ami valószínűleg a Van-tó környéki előfordulásra, az ősi Örményországra (örmény nyelven: Հայաստան = Hajasztán vagy Հայք = Haik), végsősoron az Örmény-felföldön sűrűsödő vulkánokon, riolitdómokon gyűjtött, bányászott fontos nyersanyagra utal.
A վանակատ / vanakat szó tehát nem csupán a kőzet fizikai tulajdonságait fejezi ki, hanem egyúttal az előfordulás földrajzi térségére utaló kifejezés is, amelyet a Van-tó vidékéről származó fekete vulkáni üvegre vonatkoztattak a régiségben.
Az örmény վան / van szó alapjelentése ’kolostor, szent hely, település’ (toponimiai elemként gyakran jelöl vallási központot vagy szakrális jelentőségű helyet), de az örmény kultúrában és nyelvben átvitt, metafizikai értelemben is használatos: szellemi központ, a szentség és menedék helye, illetve a világ rendjének és közösségnek a megőrzője. A földrajzi nevekben (Jerevan, Sevan, Van-tó stb.) a „van” toponímiai elem gyakran utal arra, hogy az adott hely szakrális, közösségi vagy spirituális jelentőséggel bír az Örmény-felföld népei számára.
A վան / van átvitt és metafizikai értelemben mindenekelőtt tehát ’szent tér’, ’szent hely’ – de nem pusztán fizikai létesítmény, építmény (kolostor, szentély, templom), hanem olyan hely, ahol a szentség jelenlétét intenzíven lehet megtapasztalni: egy hely[3], ahol az ember kapcsolatba léphetett az isteni minőséggel, a legfelsőbb szellemmel (spiritus sanctus). További jelentések: ’menedék’ (a közösség védelmezője, a tudás és kultúra megőrzője); ’világ rendje’ (a kozmosz rendjének leképezése); ’szellemi erőközpont’ (a tanulás, írásbeliség és műveltség helye, metafizikai értelemben a tudás temploma).
Az örmény վան / van szó tehát nem csupán bizonyos földrajzi helyek kifejezője, hanem spirituális és metafizikai szimbólum: a szentség, a közösség, a tudás és a világ rendjének megőrzésére utal. Ezért jelenik meg olyan gyakran az örmény földrajzi nevekben, amelyek a nép történelmi és vallási központjait jelölik – és ezért eleme annak a kő(zet)nek, amely civcilizációs-kulturális hatása az őskor és ókor időhorizontján kiemelkedő (mondhatni: szakrális) jelentőségű volt.
3.B) A bibliai Édenkert kincse – az ónix
Az Örmény-felföld obszidiánja ráadásul a keresztény szentírásban, a Bibliában is felbukkan – még ha „álnéven” is. Ráadásul az Ószövetség (Héber Biblia) teremtéstörténetet elbeszélő könyvében (Mózes első könyvében), a görög nyelvű Septuagintában[4] a minden bizonnyal ónix (λίθος ὀνυχίτης, héberül שֹׁהַם / shóham) névvel illetett obszidián is a hajdani Örményország felé mutat…
Az Édenkert vagy Paradicsom (héber nyelven: גן עדן, Gán-‘Éden) a Föld azon pontja, vidéke ahol az Ószövetség elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott – a bűnbeesés előtt. Az Éden az ideális, harmonikus lelki-szellemi-fizikai állapot szimbóluma.
„Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját…” (Mózes első könyve)
Biblioakutatók, történészek, teológusok a sumér-akkád szövegekben is szereplő bibliai történet édenkertjének lokalizációs kísérletei során számos helyszínt jelöltek meg a Perzsa-öböl ma már vízzel elborított területétől az Ararát vidékéig. Véleményem szerint – az Édenből kiömlő négy folyó, illetve az Éden kincseinek nevezett ásványkincsek alapján – a legvalószínűbb vidék, tájegység az Örmény-felföld, annak is az Ararát környéki vidéke. [5]
A Teremtés könyvének az Édenkert kincseire (arany, bdellium, ónix), az innen eredeő négy folyóra (Pisón, Gihón,, Tigris / Hidekkel, Eufrátesz) és a földrajzi térségekre (Havilá, Etiópia, Asszíria) vonatkozó szövege (1Mózes 2:10–14”)(3. kép):
- 10 Καὶ ποταμὸς ἐκπορεύεται ἐξ Ἐδέμ ποτίζειν τὸν παράδεισον· ἐκεῖθεν διαχωρίζεται εἰς τέσσαρας ἀρχάς.
- 11 Ὄνομα τῷ ἑνὶ Φισών· οὗτός ἐστιν ὁ κυκλῶν πᾶσαν τὴν γῆν Εὐιλάτ, ἐκεῖ ὅπου τὸ χρυσίον.
- 12 καὶ τὸ χρυσίον τῆς γῆς ἐκείνης καλόν· καὶ ἐκεῖ ἄνθραξ καὶ λίθος ὀνυχίτης (λίθος ὁ πράσινος).
- 13 Καὶ τῷ ποταμῷ τῷ δευτέρῳ ὄνομα Γηών· οὗτός ἐστιν ὁ κυκλῶν πᾶσαν τὴν γῆν Αἰθιοπίας.
- 14 Καὶ ὁ ποταμὸς ὁ τρίτος Τίγρις·() οὗτός ἐστιν ὁ πορευόμενος κατέναντι Ἀσσυρίων· ὁ δὲ τέταρτος ποταμὸς Εὐφράτης.
- 10 És egy folyó folyt ki Édenből, hogy megöntözze a Paradicsomot; onnan pedig négy részre szakadt.
- 11 Az egyiknek a neve Pisón; ez az, amelyik körülveszi Havilá egész földjét, ahol arany van.
- 12 De annak a földnek jó az aranya; és van ott szén (bdellium) és ónix (zöld kő).
- 13 A második folyó neve Gihon; ez az, amely megkerüli Etiópia egész földjét.
- 14 A harmadik folyó a Tigris (Hidekkel[6]), ez az, amely Asszíriába folyik; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
Az ónix (λίθος ὀνυχίτης) kifejezés alatt jelenleg szilikát-ásványokat, sziliciumdioxid-tartalmú kőzeteket (riolit-változatokat, magas kvarctartalmú ékköveket, achát-féleségeket) értünk. Az ónix a vulkáni-utóvulkáni folyamatok során a szilícium-dioxid-tartalmú, kovasavas oldatok lassú kristályosodása révén alakul ki.
Az ónix alapvetően a kalcedon egy formája, amely a kriptokristályos kvarcok családjába tartozik: a kőzetet alkotó kristályok olyan aprók, hogy szabad szemmel nem láthatók. Ez a finomkristályos szerkezet adja az ónix jellegzetes, selyem-, illetve gyakran viaszos fényét és áttetszőségét, ami megkülönbözteti minden hasonló ásványtársulástól, megszilárdult kovasavgéltől (pl. opál) vagy kőzettől.
Manapság az ónix megnevezéssel leginkább a kalcedon tipikusan fekete-fehér sávos változatát illetik. A történelem során azonban többféle ásványra és kőzetre is alkalmazták: például az alabástromra, a márványra, a kalcitra, vagy éppen az opál és az obszidián sávos változataira. Az ónix-sávok monokromatikusak is lehetnek, a világos és sötét sávok váltakozása révén – hasonlóképpen az obszidiánváltozatok többsége esetén is tapasztalható vékony (sok esetben mikroszkópikus méretű) sávozottsághoz. (Érdekes adalék, hogy az örményországi Gegham vulkanikus felföldön, monogenetikus vulkáni mezőn lévő Geghasar riolitdómjainak obszidián-lávafolyásait alkotó csíkos-réteges kőzetüveget „ónix-obszidián”-nak nevezik a geológusok.)
Azonban eredendően nem a sávos megjelenésre (réteges szerkezetre) utalt az ónix szó, hanem az anyag minőségére, átlátszóságára-áttetszőségére, fényére, színére. Nevét ezért kapta az ógörög ὄνυξ / ónüz, ónüksz ’köröm’, ’karom’, ’áttetsző’ jelentésű szóról. Itt visszautalok Az obszidián örmény népies megnevezésére (սատանի եղունգ / satani yeghung), amely magyarul ’ördögköröm’-nek fordítható, ami pedig összecseng az obszidián magyar népi elnevezéseivel, a szintén ördögkörömmel, illetve a varjúkörömmel.
Mindezek alapján és a bibliai Édenkert legvalószínűbb lokalizációs elképzelése miatt – miszerint az Éden és a Paradicsom az Örmény-felföld szívét, az Ararát környezetét foglalhatta magába – az ónix (a héber שֹׁהַם / shóham és az ógörög λίθος ὀνυχίτης / litosz onixitész) megnevezés véleményem szerint nagyon nagy valószínűséggel a később, illetve máshol (a Mediterráneumban) obszidiánnak elnevezett fekete vulkáni kőzetüvegre, az őskor és az ókor nagy becsben tartott, nevezetes ásványi nyersanyagára vonatkozott.
|
|
Nyelv |
Szó |
Jelentés |
|
arany |
Héber |
זָהָב (zaháv) |
arany |
|
Arámi |
דהב (dehav) |
arany |
|
|
Görög |
χρυσίον |
arany |
|
|
bdellium |
Héber |
בְּדֹלַח (b’dolach) |
bdellium / gyanta / kristály |
|
Arámi |
בדולח (bedolach) |
bdellium |
|
|
Görög |
ἄνθραξ |
szén, izzó parázs / antracit / vörös drágakő |
|
|
ónix |
Héber |
שֹׁהַם (shóham) |
drágakő v. féldrágakő (azonosítása bizonytalan) |
|
Arámi |
שבו (shav, shevo) |
achát |
|
|
Görög |
λίθος ὀνυχίτης |
ónix-kő (Septuaginta) |
|
|
Latin |
lapis onychinus |
ónix-kő (Vulgata) |
3. táblázat – A bibliai Éden kincseinek elnevezései az Ószövetség legrégebbi, különböző nyelvű [Forrás: Ter 2,10-14 MT (héber biblia maszoréták által elkészített javított és fixált változata: Leningrádi kódex[7] / Biblia Hebraica Stuttgartensia); Onkelos Genesis[8]; LXX (Septuaginta)[9]]
3.C) Végszó – A lényeg
Az obszidián örmény nevének վան / van szóeleme (gyöke) a magyar „van” (létige) szóhoz hasonlóan a létezésre vonatkozik, pontosabban a létrejövés helyére, pontjára: a teremtés kapujára, arra a helyre, építményre (lásd: Édenkert), dologra (lásd: ásvány, kőzet), ahol vagy amelyben a teremtő energia manifesztálódik – a mitikus ember világfelfogása szerint. Az obszidián örmény neve a transzcendens és a fizikai világ közti érintkezési pontra (fókuszra) utal – hasonlóképpen az obszidián görög nevének fentebb ismertetett etimonjához, a pupilla, szem jelentést is magába foglaló ὄψ / ópsz kifejezéshez[10], amely a látható, érzékelhető világ (valóság, test) és a gondolat (lélek, szellem) közti érintkezésre, határvonalra, átmenetre utal: a pupillán belül „keletkezik” a tudat, amely platoni viszonyban van a visszatükröződő kinti világgal, azaz a valósággal („barlanghasonlat”).
Az obszidián legfőbb eurázsiai (görög, latin, örmény) megnevezései és a szóalakok etimológiái kaput jelentenek, utat nyitnak e különleges (egyedi és különös) kőzetüveg ontológiai jelentőségéhez, a metafizikájához. Mert az obszidiánnak nemcsak fizikája van, hanem metafizikája és nemcsak látvány, hanem géniusz[11].
P.s. (Utószó)
Az Örmény-felföld térségébe vezetett első obszidián-gyűjtő túránkról (2009 augusztusa) szóló beszámolómban („Ararát – A Hegy”) már felvetettem az Ararát környékének a bibliai Édennel történő egyeztetését, utaltam e felvetés irodalmára. A „Subartu és az Éden” című 7. fejezetet ide másolom zárszóként, az obszidián metafizikáját feltárandó készülő esszéhez pedig előszóként.
Subartu és az ÉdenDe a magyarság keleti ágának, a fentebb említett szabiroknak az etnogenezise is e tájról ered. Nem minden alap nélkül rokonítják ugyanis a görög nyelven sabartoi (szavárd, szabar, szabir) kifejezéssel illetett népcsoportot a sumér mitológiában és az akkád ékírással írt Amarna-levelekben említett Subartu/Szubartu s-b-r mássalhangzó-gerincű gyökkel jelzett birodalom népével. Az Urartu–Szubartu-összefüggést sok egyéb mellett az is erősíti, hogy Subartu rejtélyes birodalmát egyesek Észak-Mezopotámiába, mások a Kaukázustól délre elterülő térségbe, leginkább az Urartui Birodalom helyére, az Ararát szűkebb-tágabb környezetébe helyezik. Subartuval kapcsolatban, Artur Ungnad (1936) nyomán, még egy fontos nyelvi összefüggést meg kell említenünk: sumer nyelven: su – ’elsüllyedt’, bir – ’kert’, ki – ’ország’ értelmű gyökök, amelyek közül a sumér bir megegyezik az asszir eden kifejezéssel, ami a bibliai Édennel, Paradicsommal kapcsolatos asszociációkat kelt. Subartu az elsüllyedt Éden, az elveszett Paradicsom? Eredetileg Isten dicsősége, a Teremtői minőség (kábód, sekina) legteljesebben a földi Édenkertben volt jelen. (1Mózes 3:8) Itt érintkezik a menny és a föld. Az Éden kertje volt az a hely, ahol legtisztábban nyilvánult meg a teremtői minőség. Ádám és Éva küldetése nem volt más, mint az Édenben megvalósuló Isteni rend kiterjesztése a teremtett Világra/Földre. „És megáldá Isten őket, és mondá nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Mózes 1:28) Meglepő, de már a Genezis, a Teremtés könyve tériesíti, „földiesíti”, az Édent: „Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére”, amely négy fő ágra szakadva hagyja el e térületet. Az egyik folyó neve Pison, amely megkerüli Havilah egész földjét, a második folyó neve Gihon, amely Khus földjét kerüli meg, a harmadik folyóvíz neve Hiddekel, amely Asszírián keresztül folyik, a negyedik pedig az Eufrátesz (Perát). (1Mózes 2:10-14) Ezen közlések nyomán számos lokalizációs kísérlet született, a legelterjedtebb nézetek szerint Éden a Nílus völgyétől (Gihon) Mezopotámián át (amennyiben a Perat és a Hiddekel a Folyamköz két nagy folyójával azonos) az Indus (esetleg a Gangesz) vidékéig terjedt ki. Az utóbbi évszázadban is számos Biblia-kutató próbálkozott Éden helyének földrajzi meghatározásával, melyek közül egyet említek – természetesen azt, amelyik az Araráttal kapcsolatos benyomásaimat erősíti, az Ararát szakralitásáról alkotott felfogásomhoz leginkább illeszkedik. David Rohl, aki R. A. Walker nyomán egyik könyvében megrajzolja az Éden térképvázlatát, a következő megfeleltetéseket teszi: a klasszikus szerzőkkel megegyezően a Perat-ot az Efrátesszel, a Hiddekel-t a Tigrissel azonosítja. A Gihont viszont az északi Araxésszel (Araks, Aras), a Pisont pedig, amelynek keleti irányban kell elhagynia Éden földjét, a Kaspi-tengerbe ömlő Kizil-Uzunnal (Quezel Owzan) felelteti meg. Az Éden tehát minden bizonnyakl a Van-tó–Urmia-tó–Ararát háromszögben nyilvánult meg hajdanán, az emberiség hajnalán. Pontosabban: az Éden-típusú spirituális erők hatása, a kezdetekben, itt jelentkezett a legesszenciálisabban… Az Éden helyének maghatározása több mint szellemi kaland, több mint egy mítosz értelmezésének izgalmas kísérlete. Az ilyen próbálkozások valódi lényege Várkonyi Nándor mítosz-definiciójának tükrében kap jelentőséget: „Ősemlékezése szerint az ember eredetileg benne élt a harmóniában, teljes közösséggel a természettel, tárgya volt a rendnek, mint a növény és az állat. De sorsa az lett, hogy ki tudott lépni belőle, a természet alanyává küzdötte fel magát, s rendjét saját, önös céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett, de hogy zavart vethessen a roppant szerkezetbe, a Kozmoszba, előbb fel kellett ismernie hozzá való viszonyát, átélnie a szerkezet lényegét, rendjének törvényeit. Tettének következményeként elkülönült, magára maradt, s egymagában szembekerült a teremtés többi részével; a magány súlya, a hatalom terhe önvádra, a bűn tudatára ébresztette, s ezt az élményt örökítette meg a bűnbeesés mítoszaival. Élete ettől fogva visszavágyódás az elveszett öntudatlan harmóniába. S minthogy visszalépnie, belemerülnie többé nem lehetett, újrateremteni, lemásolni igyekezett. Áldozataival a természetnek a kiszakadás által megbontott rendjét kívánta helyreállítani, restituálni, rítusaival a Kozmosz törvényeit utánozta, regéiben, látomásaiban a rend nagy ősképeit helyezte maga elé, misztériumaiban a Paradicsom bezárt kapuit nyitogatta.” (Várkonyi Nándor: ziriat oszlopai; Az ötödik ember) |
Jegyzetek
[1] Az Örmény-felföld vagy magasföld (Britannica: „Armenian Highland”) Anatóliától nyugatra lévő nagytáj (tájcsoport). Itt ered az Eufrátesz mindkét ága (Firat Nehri / Karasu, örmény nevén Jeprat / Եփրատ és a Murat Nehri), ezeknek a keletről nyugatra tartó folyásirányának délre forduló medre jelenti az Örmény-felföld nyugati határát. Északon a Pontusz hegyláncok, déli határát a Taurusz hegység vonulatai alkotják. Északkeleten a Transzkaukázus (Kis-Kaukázus), illetve a Kura folyó völgymedencéje és a Kurába ömlő Araks (Araxész) határolja, valamint az Urmia-tó medencéje. A pántörök eszméktől áthatott geográfia ezt a tájegységet helytelenül Kelet-Anatólia néven tünteti fel térképeken, tankönyvekben. (Egyébként a bibliai Édenkert (Paradicsom) lokalizációs kísérletei közt is szerepel a Van-tó és az Ararát környéke, az Örmény-magasföld szíve – nem minden ok nélkül, mint arra alább, az ónixról szóló 3.B) fejezetben utalok ►)
[2] Navasardyan, G. – Meliksetian, K. – Savov, I.P. et al.: Volcanic Geoheritage and Geotouristic Potential of the Gegham Monogenetic Volcanic Upland (Armenia). Geoheritage 17, 146 (2025). Az obszidián (օբսիդիան) örmény neve վանակատ / vanakat, népies elnevezése pedig սատանի եղունգ / satani yeghung, ami magyarul ’ördögköröm’-nek fordítható. Ez összecseng az obszidián bizonyos magyar népi elnevezéseivel, mint az ördögköröm és a varjúköröm. (A körömhöz történő hasonlítás egyébként nem az obszidián-fragmentumok, töredékek, szilánkos, karomszerű alakjára utal, hanem inkább a kőzetanyag áttetszőségére, a körömhöz hasonló megjelenésére – mint azt alább, az ónix etimológiáját ismertető 3.B) fejezetben látni fogjuk ►)
[3] Gondoljunk Hamvas Béla hely-definíciójára, miszerint: „A tér univerzális, egzakt és időtől független. A hely individuális, megismételhetetlen és az időbewn változik.” „A természetben tér nincs, csak hely. A geometriában nincs hely, csak tér van.” „A ház elsősorban hellyé vált tér. Ez a realizálás. Általános lét, amely életté lett, szellem, amely természet.” (Hamvas Béla: Arkhai. A meloszi sejtház)
[4] A Septuaginta (görögül Ἡ Μετάφραση τῶν Ἑβδομήκοντα) a Héber Biblia (Ószövetség) koiné görög nyelvű fordítása, amely a Kr. e. 3. században, az egyiptomi Alexandriában készült II. Ptolemaiosz uralkodása idején.
[5] Az Édenkertről, mint az emberiség egyik legjelentősebb kultúrtoposzáról Kovács Sándor adott áttekintést „Az Édenkert kora ókori földrajzi helye” címmel a Valóság 2021. áprilisi számában.
[6] Hidekkel / Hiddekel / Hideqel / חִדֶּקֶל – a perzsa Tigris folyó héber neve. Jelentése: olyan sebes, mint a nyíl. (Asszír: Idiklat, Diklat)
[7] A héber Biblia legrégebbi ismert héber nyelvű teljes kézirata, amelyet tiberiai maszoréták (Ben Asher család) készítettek Kairóban (1008-ban v. 1009-ben).
[8] A héber Biblia (Tóra) első öt könyvének Kr. e 200 körül Onkelos által készített arámi fordítása.
[9] A héber Biblia (Ószövetség) koiné görög nyelvű fordítása, melyet a Kr. e. 3. században II. Ptolemaiosz uralkodása idején Alexandriában hetvenkét zsidó bölcs készített. A Hebdomékonta eredeti autográf kézirata elveszett, a Septuaginta máig fennmaradt összes kézirata ókeresztény-keresztény (4–10. századi) másolat. Valójában Origenész (elhunyt 254-ben, Türoszban) Hexaplája is elveszett, de a kézitat másolatai az exegéta befolyását tükrözik.
[10] Ehhez az értelmezéshez kapcsolódik az obszidián egy másik, regionális, török/kurd népi elnevezése – a Դեվե‑գյոզու (deve‑gyozu / deve‑gözü) – amelynek jelentése: ’teve szem(e)’. Az Örmény-felföld többnyelvű területeinek népi szóhasználata az obszidián-blokkok legtöbb esetben gömbölyded, fényes, tükröződő felületű megjelenésére utal.
[11] Hamvas Béla után szabadon: „A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz.” (Hamvas Béla: Az öt géniusz)