Az obszidiánból őskori elődeink pattintással készítették kőeszközeiket, mind a Kárpátok térségében, mind a Mediterráneumban. A Földközi-tenger „szigeti obszidián” lelőhelyei közelében, Krétán, a bronzkori minószi civilizáció korában épült paloták romjai között a régészek ugyanakkor olyan obszidián anyagú, sajátos formavilágú vázákat, ivóedényeket tártak fel, amelyek teljesen egyedi technológiával készültek. A kutatások ma már egyértelműen igazolták, hogy ezek fehéren pöttyözött fekete vulkáni üveg alapanyaga Gyali szigetéről származik. Ismerkedjünk meg e különleges obszidiánnal és az abból készült egyedi kézműves termékekkel, amelyek közül néhány az Iráklioi Régészeti Múzeum állandó kiállításán tekinthető meg.
A gyali obszidián geológiája
Az Égei-tenger térségében három obszidiánt rejtő sziget ismert: a Kükládok szigetcsoportjának két tagja, Antipárosz (Antiparos) és Mílosz (Milos), valamint a Dodekanészosz szigetcsoport kicsiny tagja, Gyali (Giali, Yalì). Az égei-tengeri „szigeti obszidiánok” kialakulása az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulását kísérő harmadidőszak végi (pliocén), negyedidőszaki (pleisztocén) vulkáni tevékenységhez kötődik. Mílosz és Gyali obszidiánt rejtő szigetei a Dél-égei vulkáni íven helyezkednek el. E fiatalabb vulkáni szerkezeti vonal mentén az Eurázsiai-kőzetlemez részét képező Égei-mikrolemez és az Afrikai-kőzetlemez közeledése, utóbbi alábukása által kiváltott vulkáni tevékenység napjainktól számítva 3,5 millió évtől 90 ezer évig terjedő időszakban mutatta a legnagyobb aktivitást.
Az őskorban az Égei-tenger térségében a míloszi obszidián volt különösen kedvelt, részben jó minőségének, részben a sziget központi jellegű földrajzi helyzetének, részben a két ismert lelőhely (Agia Nychia és Demenegaki) tengerpart közeli elhelyezkedésének köszönhetően. Az Antipároszon található kisebb (maximum néhány centiméteres nagyságrendű) gumók kőeszközök készítésére kevésbé voltak alkalmasak, így azokat csak helyben használták. Ennek szemléletes bizonyítéka, hogy még a környező kisebb szigetek őskori régészeti lelőhelyein is a míloszi obszidiánok a gyakoribbak.
Az Égei-tenger délkeleti részén fekvő Gyali szigetén fellelhető obszidiánból készült kőeszközök és dísztárgyak a közeli kisázsiai partok mentén és Krétán található régészeti lelőhelyeken kerültek elő. Különösen nevezetesek a Kréta szigetén a bronzkorban létrejött minószi civilizáció (Kr. e. 3000 – Kr. e. 1100) kézművesei által gyali obszidiánból készített fekete tálak, vázák, ivóedények, amelyekről később még szó lesz. Habár a szigeten bőségesen fordul elő a fekete vulkáni üveg, szélesebb körű elterjedését feltehetően akadályozta, hogy a sziget meredek partjain kimondottan nehéz a kikötés. Ez különösen fontos tényező lehetett az őskorban, a tengeri hajózás kezdeti időszakában. Úgy tűnik azonban, hogy ennél is lényegesebb volt egy másik természeti tényező, a kőzetminőség szerepe.
Az alig 4,6 km2 kiterjedésű Gyali szigete két délnyugat-északkeleti csapásirányban elhelyezkedő, alacsony (175, ill. 180 m) dombból és a közöttük lévő keskeny nyeregből áll. Fő építőanyaga a hófehér, porózus jellegű pumisz (horzsakő, habkő). Ez a lyukacsos, csekély sűrűségű vulkáni törmelékes kőzet nagy SiO2-tartalmú, savanyú (riolitos jellegű) magmából, heves vulkáni kitörések során keletkezett. A földalatti magmakamrából hirtelen kirobbanó anyag a gyors hőmérsékletcsökkenés miatt hamar megszilárdult, s magába zárta az apró gáz- és gőzbuborékokat. A gyors hűlés miatt a lávafröccsben nem ment végbe teljesen az ásványok kikristályosodása, ezért jellege – a szigeten előforduló másik két vulkáni kőzethez, a perlithez és az obszidiánhoz hasonlóan – üvegszerű.[1] A pumisz itteni előfordulása – 100 millió tonnára becsült mennyiségével – az egész Mediterráneumban a legnagyobbak közé tartozik, egyenletes minőségű, könnyen fejthető, ráadásul a tenger közeli fekvés miatt hatalmas kőszállító hajókon olcsón szállíthatók a közeli és távoli felhasználási helyekre.[2] Nem véletlen, hogy Gyali táji megjelenését a szigetet szinte szó szerint „felemésztő” pumiszbányák uralják, melyek közül a legnagyobb kiterjedésű, sokszintes kőbánya a délnyugati részen található.
A szigeten Tristan Carter és munkatársai a 2010-es évek első felében elvégzett szisztematikus terepi kutatásaik során két típusú obszidiánt azonosítottak, amelyek több geológiai lelőhelyét térképezték.
A sziget délnyugati egységén, a dombtető északi oldalán, a hatalmas bányaudvar közelében, valamint a sziget két kiemelkedését összekötő nyereg egyik pontján a hófehér színű pumisz kőzetben magas üvegfényű, gyakran áttetsző, ugyanakkor viszonylag kisméretű (jellemzően 3 cm-nél kisebb) obszidián gumók fordulnak elő (Gyali B obszidián). Ezt az alapanyagot méretéből adódóan csak korlátozottan hasznosították kőeszköz készítésre a környező szigeteken élő közösségek tagjai a neolitikum második felétől.
Mind méretét, mind megjelenését tekintve érdekesebb a másik típusú (Gyali A) obszidián: a fekete alapszínű, fehéren pöttyözött vulkáni üveg a sziget északkeleti egységének több pontján, sziklakibúvásokban és nagyméretű kőzetblokkok formájában is előfordul. A jellegzetes és különleges megjelenést a gömb alakú, sugárirányú elrendeződésű, vékony szálas-tűs kristályokból álló ún. szferolitok jelenléte okozza. Hasonló jellegű szferolitos obszidián a Mediterráneumban még a Tirrén-tenger medencéjének déli részén fekvő Lipari szigetéről ismert. A Gyali A típusú, fehéren pöttyözött fekete vulkáni üveg régészeti jelentősége egyértelműen nagyobb volt. Igaz ez annak ellenére, hogy a kőzetüvegben nagy mennyiségben jelenlévő kristályos elegyrészek miatt ez az obszidián kifejezetten törékeny jellegű, a pattintás során jellemzően kiszámíthatatlanabbul viselkedik, mint például a míloszi obszidián.
A gyali obszidiánok korukat tekintve a legfiatalabbak az Égei-tenger térségében: a rendelkezésre álló radiometrikus koradatok szerint a délnyugati lelőhelycsoport obszidiánja napjainktól számítva mintegy 150 000 évvel ezelőtt, az északkeleti szferolitos obszidián pedig 30 000-24 000 éve keletkezett.
A gyali obszidián használata az őskorban
Az obszidián őskori elterjedését – mind a Mediterráneumban, mind a Kárpátok térségében – döntő módon befolyásolta annak minősége. A „szigeti obszidiánok” esetében a hajózás kezdeti időszakában különösen fontos tényező volt emellett a geológiai lelőhelyet rejtő sziget szárazföldtől való távolsága, valamint a sziget partvonalának jellege, a biztonságos kikötés lehetősége. E tényezők miatt az Égei-tenger térségében – Kisázsia nyugati partvidékétől Makedónián, Thesszálián és a Peloponnészoszi-félszigeten keresztül Kréta szigetéig – különösen kedvelt volt a míloszi obszidián. Használata és kereskedelme a régészeti leletek tanúsága szerint a középső vagy átmeneti kőkorszakra (mezolitikumra, mintegy 11 000-10 000 évvel ezelőtt) vezet vissza, az újkőkorban (neolitikumban) a mezőgazdasági termelés elterjedésével különösen kiterjedtté vált, majd a bronzkorban fokozatosan csökkent, végül a vaskor elején, mintegy 3 000 éve alapvetően meg is szűnt.
A gyali szferolitos obszidián kőeszköz alapanyagként való hasznosítására szintén vannak régészeti leletek már a mezolitikumtól kezdődően, azonban elsősorban a közeli Dodekanészosz szigetvilágára kiterjedően. A neolitikumban és a bronzkorban már Krétán, Kisázsia nyugati részén, valamint a Kükládok és a Déli-Szporádok szigetvilágában is ismerték, de a leletek száma mindenhol lényegesen kisebb, mint a míloszi obszidiánból készült kőeszközöké. A jó minőségű míloszi obszidián kiemelkedő jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a késő neolitikumban gyali szigetén élt népesség is nagyobbrészt míloszi fekete vulkáni kőzetüvegből pattintott kőeszközöket használt.
A gyali szferolitos obszidián használatában jelentős változás következett be a középső bronzkorban (Kr. e. 2. évezred). A krétai minószi civilizáció palotáiban a fehérpöttyös fekete vulkáni üveg ebben az időszakban a kézművesek egyik kifejezetten kedvelt alapanyagává vált, amelyből a kőfaragó mesterek magas presztízsértékű használati- és dísztárgyakat, elsősorban tálakat, vázákat és ivóedényeket (rhytonokat) készítettek.
Tristan Carter és munkatársainak feltételezése szerint ez a markáns változás a tágabb térség (Kisázsia, Levante, Egyiptom és Mezopotámia) fejlett kultúráival való társadalmi-gazdasági kapcsolatok sajátos hozadéka volt: a minószi társadalom vezető rétege e ritka és különleges megjelenésű alapanyagokból készített, sajátos „presztízstermékek” (pl. vázák, ivóedények) gyártásával is egyfajta saját, egyedi arculat kialakítását célozta meg a Mediterráneum keleti medencéjének térségében. S mindebben bizton alapozhattak a nagy múltra visszatekintő, magas minőségű termékek előállítására képes krétai kézművesiparra, hiszen e termékeknek az elkészítése a kiszámíthatatlan törésű gyali szigeti vulkáni üvegből – ahogy például a kisázsiai hegyikristályból is – különleges szaktudást igényelt.
Középen: Ez a gyali szferolitos obszidián anyagú, késő bronzkori (Kr. e. 1 700-1 450), triton kagyló alakú – valójában a Tonna dolium nevű tengeri csigát formázó – váza a Hagia Triada palota romjai közül került elő (Iráklioi Régészeti Múzeum Minószi Gyűjtemény)
Jobb oldalt: Ez a nagyméretű (több mint 40 cm magas és majdnem ugyanolyan széles) szferolitos obszidián anyagú magkő a knósszoszi palota romjai közül került elő és feltehetően egy váza alapanyagául szolgált volna. A műtárgy fontos bizonyítéka annak, hogy a különböző használati és dísztárgyak a minószi paloták falai között nyerték el végső formájukat a képzett mesteremberek kezei között (Iráklioi Régészeti Múzeum Minószi Gyűjtemény)
A gyali obszidián és a minószi civilizáció kapcsolatát egyértelműen jelzi, hogy a fehérpöttyös fekete obszidián kézműves alapanyagként történő felhasználása a fejlett bronzkori kultúra összeomlásával, napjainktól számítva mintegy 3 100 évvel ezelőtt alapvetően megszűnt.
Gyali obszidián Kréta szigetén
Sir Arthur John Evans (1851–1941) brit régész, a bronzkori égei civilizációk úttörő jelentőségű kutatója 1902-1903-ban megjelent művében ír először a minószi civilizációhoz kötődő knósszoszi palotában talált fehérpöttyös fekete obszidiánból készült tárgyakról. Az általa megkérdezett geológusok véleményére alapozva úgy vélte, hogy e különleges megjelenésű leletek alapanyaga Lipari szigetéről származik, így az Eoli-szigetek és Kréta közötti első kapcsolatok bizonyítékainak vélte. A gyali obszidián lelőhelyeinek 1920-as években történő „újrafelfedezése” után még több mint négy évtizednek kellett eltelnie, hogy az elvégzett kőzetkémiai elemzések alapján bebizonyosodjon, hogy a krétai fehérpöttyös fekete obszidián használati és dísztárgyak alapanyaga a Krétától mindössze 170-220 kilométerre fekvő égei-tengeri lelőhelyről származik.
A knósszoszi mellett a malliai, a zakroszi és a Hagia Triada palota területéről is kerültek elő gyali obszidiánból készült használati és dísztárgyak. Ezeket a részben használati, részben szakrális célból készült termékeket helyi mesteremberek készítették, egyetlen nagyméretű obszidián kőzettömbből, összetett technikát alkalmazva. Először különféle eszközökkel faragták ki a tálakat, vázákat, ivóedényeket, majd felszínüket homokkal csiszolták, a vázák, ivóedények belsejét pedig íjjal meghajtott rézfúróval mélyítették ki.
A Gyaliról származó szferolitos obszidiánból készült, a bronzkori minószi civilizációhoz köthető vázák, ivóedények és más műtárgyak közül néhány ma az Iráklio (Iráklion, Heraklion) településen található régészeti múzeumban tekinthető meg.
Felhasznált források:
Carter, Tristan – Contreras, Daniel A. – Campeau, Kathryn – Freund, Kyle (2016): Spherulites and Aspiring Elites: The Identification, Distribution, and Consumption of Giali Obsidian (Dodecanese, Greece). Journal of Mediterranean Archaeology. 29 (1). pp. 3-36.
Heraklion Archaeological Museum (Αρχαιολογικό Μουσείο Ηρακλείου) – heraklionmuseum.gr
YALI® – www.yalibims.com
Jegyzet:
[1] A szigetet alkotó három üveges jellegű kőzet alapján nem véletlen, hogy Gyali neve a görög üveg (γυαλί – gyalí) szóból származik.
[2] A svájci székhelyű, világszerte számos bányát üzemeltető LafargeHolcim cégcsoporthoz tartozó bányavállalat által itt fejtett, az építőiparban és talajjavításra széleskörűen felhasználható pumisz legnagyobb felhasználói egyes nyugat-európai (pl. Hollandia, Németország) és arab (pl. Egyesült Arab Emirátusok, Katar) országok. A bányavállalat által készített készletbecslés szerint a kitermelhető haszonanyag mennyisége elméletben a 21. század legvégéig lehetővé teszi a kőbányászatot.