Korokon átívelő használat

Az obszidián azon kevés anyagok egyike, amely az emberi történelem kezdetétől napjainkig használatban áll. A legősibb hasznosítást az őskőkori (paleolitikumi) pattintott kőeszközök jelentik. A legkorábbi, 1,7 millió éves obszidián anyagú kőeszközök a kelet-afrikai Nagy–hasadékvölgy etiópiai szakaszáról (Melka Kunture) kerültek elő. Szintén az őskőkor kezdeti időszakára (alsó paleolitikum) tekint vissza az Örmény-felföldön található obszidián felhasználása is. A természetes előfordulási helyen fejtett nyersanyag már ezekben a korai időkben is gyakran nagyobb távolságra eljutott.

Az obszidián kétségkívül legelterjedtebb és legnagyobb jelentőségű felhasználási módja a pattintott kőeszközök készítése, s ennek megfelelően súlypontja a kőkorra tehető. Az őskőkori ember elsősorban pengéket, vakarókat, nyílhegyeket készített obszidiánból. Az újkőkori (neolitikumi) leletekben megszaporodott az apró, éles pattintott kőpengék száma, amiket feltehetően különböző használati eszközökbe, így például fából vagy csontból készült sarlókba illesztettek. Az intenzív kitermelés a geológiai lelőhelyek készletének erőteljes apadását eredményezhette, aminek egyik jele, hogy a késő neolitikumban az obszidián kőeszközök mérete jellemzően már kisebb.

A rézkor elejétől új minőségi eszközalapanyag, a nagy mennyiségben elérhető tűzkő terjed el kontinens szerte, így a Kárpát-medencében is. Az obszidián továbbra is népszerű marad, de felhasználási területe leszűkül: elsősorban különleges élességet igénylő nyílhegyeket és kisebb vágóeszközöket készítenek belőle. Külföldi példák alapján úgy tűnik, hogy a dekoratív célokra történő használat is relatíve erősödött. A bronzkor folyamán a kárpáti obszidiánból készített pattintott kőeszközök felhasználása folyamatosan csökkent, majd a vaskor elejére, napjainktól számolva mintegy 2800 éve alapvetően meg is szűnt.

Az obszidiánból azonban nem csak pattintott kőeszközök készültek, hanem ősidők óta használták ékszerek, dísztárgyak és egyéb képzőművészeti alkotások előállítására is. Ezek közül kiemelkednek a fekete vulkáni üvegből készült tükrök. Ezek legkorábbi emlékét a törökországi Çatal Hüyük régészeti lelőhelyen tárták fel, ahol a neolitikum korai szakaszát képviselő női sírok mellékleteként találták meg több példányát. A londoni British Múzeum becses kiállítási tárgya egy mezopotámiai királyi sírban fellelt obszidián anyagú tál. Az ókori egyiptomi sírleletekben nem ritkák az obszidián gyöngyök. A közép- és dél-amerikai ősi kultúrák vallási szertartásaiban is nagy szerepe volt „az istenek ajándékának” tartott fekete kőnek – az azték papok például obszidiánból csiszolt tükörből jósoltak.

Az ásványbörzéket járva láthatjuk, hogy napjainkban is igen népszerűek az obszidián anyagú ékszerek és dísztárgyak, különösen a szép mintázatú hópehely-obszidiánból és a vörös színű mahagóni obszidiánból csiszoltak. Az elmúlt évtizedekben az orvosieszköz-gyártás is felfedezte ezt a természetes alapanyagot. Ahogy annak idején az őskori ember számára élet-halál kérdése lehetett a borotvaéles obszidián kés és nyílhegyek birtoklása, napjainkban például a szívsebészek és betegeik számára értékelődött fel a természetes vulkáni üvegnek az a tulajdonsága, hogy rendkívül éles szikék és más vágóeszközök előállítására alkalmas.