A jórészt jól karsztosodó karbonátos kőzetekből felépülő Bükk hegységben jelenleg 46 olyan barlangot ismerünk, amely a pleisztocén jégkor végén, mintegy 130 ezer évvel ezelőtti időktől menedéket nyújtott az itt élő embereknek. Ezen őskőkori régészeti lelőhelynek minősülő „ősemberbarlangok” egyike a dél-bükki Hór-völgyben nyíló Suba-lyuk. Hazánk területéről innen kerültek elő a legidősebb obszidiánból készített kőeszközök.
Hazánk legrégebbi obszidián-eszközeit a 3. számú (sárgásvörös agyag) rétegben találták meg a kutatók. Az 1932-ben zajló ásatás során előkerült 6343 darab pattintott kő nyersanyaga alapvetően helyi eredetű: a szarukőnek nevezett radiolarit a hegység belsejéből, az üveges kvarcporfír Bükkszentlászló, az átkovásodott homokkő pedig az egerbaktai lápmedencék környezetéből származik. Az obszidiánok viszont a 70–100 km távolságban lévő Eperjes–Tokaji-hegyvidék területéről kerültek a Déli-Bükkbe.
A Suba-lyuk alsó három kultúrrétege 130–94 ezer évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedést (Würm) megelőző melegebb időszakban és a lehűlés kezdetén rakódott le. Ekkor a Bükk hegység vegetációját a maihoz hasonló gyertyános-tölgyes erdők jellemezték jegenyefenyővel és lucfenyővel vegyesen. Ezeken az erdőkben mérsékelt övi állatok éltek, mint a barnamedve és a hiúz, a magasabb fekvésű, sziklás helyeken pedig kőszáli kecskére és zergére vadászott a Bükk ősembere. Az elejtett állatok bőrét, húsát többek között obszidiánból készített szilánkokkal, kaparókkal dolgozták fel. A Suba-lyuk kőeszközkészletében tipikus Moustérien típusú hegyeket is találtak, amelyek nyélre erősített vadászfegyverek lehettek.
A Suba-lyuk alig 50 méter hosszú járatából, a 71–61 ezer évvel ezelőtt lerakódott rétegsor 11. számú rétegéből váltak ismertté a híres neandervölgyi emberleletek is.